kedd, július 16, 2019

Pajtások táncháza – FolkSzöglet a Gombaszögi Nyári Táborban

2019 július 11.

A Gombaszögi Nyári Tábor a felvidéki fiatalok hagyományos találkozóhelye és fóruma. A rangos rendezvény idén – a FolkSzöglet helyszíneként, július 15–20. között – egy új létesítménnyel, a FolkPajtával várja a vendégeket.

A FolkSzögletet először 2017-ben négy estéből álló népzenei koncert- és táncház sorozattal rendezték meg, s a kezdeményezés nagy sikert aratott a Gombaszögi Nyári Tábor résztvevői körében. A kedvező fogadtatás nyomán 2018-ban a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia vállalta el a teljes programszervezést és lebonyolítást a tábor ideje alatt.

A jeles napokon több olyan országos hírű kiváló zenekar lépett színpadra, amelyek hamar megtalálták a hangot a fiatal közönséggel, így a FolkSzöglet a tábor egyik leglátogatottabb helyszínévé vált. A program összeállításának legfontosabb szempontja a Kárpát-medencében élő nemzetek és nemzetiségek hagyományos zenei kultúrájának bemutatása volt.

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia, összefogva a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezőjével a Sine Metu Polgári Társulással a népzene és néptánc új, látványos és hangulatos helyszínét álmodta meg Gombaszögre: az idei év FolkSzöglet programjait a szervezők, már egy 220 négyzetméter alapterületű FolkPajtában rendezik. Az ó-új létesítmény az idei gombaszögi fejlesztések közül kétségkívül a legnagyobb figyelmet érdemelheti ki.

Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, értékmentést szolgáló útjai során kereste fel a Torna környéki Szádalmást, ahol egy romos pajtára lett figyelmes –avat be az ódon fészer történetébeFarkas József, a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia koordinátora. – Némi egyeztetés után a pajtát felajánlotta a FolkSzöglet céljaira, ezt követően az épületet darabjaira szedték, s a faszerkezetet Gombaszögre szállították. Az évszázados csűrben a Hagyományok Háza munkatársai komoly fantáziát láttak, s pályázati pénzekből sikerült tető alá hozni a sokat látott pajtát. Gondos mesterek keze nyomán a méretes hodály már a tábor céljait szolgálhatja.”

A FolkPajtát Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója adja át ünnepélyesen a táborozóknak.

A fesztiválon idén 13 népzenei és világzenei koncert, tánctanítás és táncházak, előadások, mesekocsma, kézműves foglalkozások, fotókiállítás és folkkocsma várja az érdeklődőket.

A Gombaszögi Nyári Tábor FolkSzöglet programjaival párhuzamosan szervezi a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia soron következő Vonós Mesterkurzusát Várhosszúréten a Gömöri Kézművesek Társulásának székhelyén, a Kézműves Házban.

A vonós mesterkurzuson bodrogközi és széki muzsikát tanulhatnak a résztvevők.

Mind a FolkSzögletbe, mind pedig a Mesterkurzusra a szervezők az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából is várnak érdeklődőket.

A FolkSzöglet részletes programja:

Információk a Vonós Mesterkurzusról:

Módosítás dátuma2019. július 11.