Felvidéki értéktár – A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia évértékelése

Művészeti együttesek / Népművészet / Néptánccsoport

Bellő Néptáncegyüttes - Kis-Bellő, Bellő, Bellő Zenekar


Tizenöt évvel ezelőtt az ógyallai Konkoly-Thege Alapiskola egyik tanára gondolt egy nagyot és úgy döntött, tánccsoportot hoz létre. Még a tanári karban is többen azt hitték, hogy csak szalmalángként fellobbanó ötletről van szó, ám ők maguk is megdöbbentek, amikor látták, hogy milyen lelkesen ropják a táncot a gyerekek. Deme László vezetésével ma már majd 50 gyermek játszik és táncol, tanulja azt, amit elődeink ránk hagytak. A Tornaljáról származó pedagógus fiatalon táncolt az ottani, azóta sajnos már feloszlott Bellő tánccsoportban. A nyitrai főiskola után 1997-ben került az ógyallai alapiskolába, és szinte azonnal hozzálátott a tánccsoport megszervezéséhez. A Bellő nevet, a tornaljai barátai beleegyezésével, részben nosztalgiából választotta, másrészt a jelentése miatt. A Bellő, azaz bölcső név, úgy érzi, jól kifejezi azt a törekvésüket, hogy kicsi koruktól szeretnék bevezetni a gyerekeket a népzene, a néptánc világába. A próbák során foglalkoznak néprajzzal is, megismertetik velük a népszokásokat, hagyományokat. Az eredeti elhatározáshoz híven már az alsó tagozatos diákok között kezdik a toborzást, így jól figyelemmel követhető az egyének és a csoport fejlődése is. A kicsiknél népi gyermekjátékokon keresztül folyik az alapozás, az egyszerűbb lépések tanulása, és felfelé haladva egyre komolyabb koreográfiával állnak elő.

2007-ben a csoport vezetői megalakították a Bellő- Konkoly Thege Polgári Társulást, mely új fejezetet nyitott a csoport történetében, hiszen pályázatok útján szerzett támogatásokkal még színvonalasabbá vált a csoport munkája.

KategóriaMűvészeti együttesek / Népművészet / Néptánccsoport
Megnevezés szlovákulDetský folkórny súbor Bellő
Rövid névBellő
TelepülésÓgyalla [Hurbanovo]
Postai irányítószám947 01
Utca, szám, emelet, ajtóŠportová 7
Telefon00421 35 76 02 540
Mobil00421 907 402 397
E-maildemelaci74@centrum.sk
FacebookURL
A szervezet vezetőjeMgr. Deme László
Betöltött tisztségea csoport vezetője
Alapítás éve1998
Tevékenységi körifjúsági / néptánc / táncművészeti csoport
Jogi formaEgyéb
Aktivitásaktív (létező)
Működtető, fenntartóBellő – Konkoly-Thege Polgári Társulást
Fő támogatók

Bethlen Gábor Alap
Fond pre podporu kultúry národnostných menšín – Kisebbségi Kulturális Alap

Módosítás dátuma2019. május 13.