Gyereklagzi

„Mikor a libával jártunk, akkor ezeket a játékokat mind játszottuk, de aztán játszottunk még lagzira is. Azt úgy játszottuk, mint ahogy láttuk a nagyobbaktó’. Menyasszonyt meg vőlegényt választottunk, kendőbő’ csinátunk neki fátyolt, csinátunk vetett ágyat sárbó’, bogáncsbó’, oszt mentünk énekölve, mintha mentünk vóna az esküvőre. Oszt má’ vót úgy is, hogy nagyobbak is vótak – akkor választottunk papot.
– A cigányzenészek gyerekeit nem fogadták meg ilyenkor muzsikálni?
Nem. Csak olyan vót, hogy őszkor, kukoricaszárbó’ vót csináva hegedű, oszt arra táncoltunk.”

Füri néni káposztát főz

Füri néni káposztát főz,
orra alá ütött a gőz.
Háré rittyom, rittyom,
háré hibe-huba,
hababádé hajlárom.

Hányja-veti fakanalát,
kihez adja Kati lányát,
háré…

Nem adja ő már senkinek,
Kálnai Győző lesz a veje,
háré…

párosító dal

Kikiricses rózsás pallag

Kikiricses rózsás pallag,
barna Jancsi arra ballag,
nagyon bekente a haját,
összekente inggalérját.

Varga Julcsa, édes szentem,
kimosod-e az én ingem?
Ki is mosom, kivasalom,
pici szádat megcsókolom.

párosító dal