Ne nevess,
mer’ kifut a bableves.

Ha „új” gyümölcsöt esznek:

Újság hasamba,
betegség a pokolba,
ördög bújjon
az urak hasába.

Kedves híveim az Úrban,
leszállt a kakas a piaci kútba,
mivel nem tudott úszni,
meg kellett neki fúlni.

Hétfő, hetibe,
kedd, kedvibe,
szerda, szerelmibe,
csütörtök, csűribe,
péntek, pitvarába,
szombat, szobájába,
vasárnap, kétszer az Isten házába.

A disznóöléskor maskarázó gyerekek rigmusa:

Kívánok kenteknek
egy ünnepi napot,
eső ellen való
jó nagy kalapot,
amit az öreg tehén
a fal alatt hagyott.

Sípom, sípom, kelj ki

Sípom, sípom, kelj ki,
kerék alá teszlek,
onnan is kiveszlek.

Pásztorok, vígadjatok

Pásztorok, vígadjatok,
kik a nyájra vigyáztok.
Zengedezzen torkotok,
harsogjon trombitátok!

Ez éjjel azt álmodtam:
angyal szavát hallottam.
Angyal szavát hallottam,
mingyár’ talpra ugrottam.

Nosza, pajtás, keljünk fel,
ajándékot vigyünk el:
tejet, vajat, sajtocskát,
és egy kövér báránkát.

Ó, József, mit gondoltál,
hogy Jézussal így bántál?
Mér’ tetted a jászolba,
e rongyoló hajlékba?

Hol az ékes nyoszola,
aranyból szövött pólya,
bársony paplany vánkoska,
cifra zöld kárpitocska?

A dal „mendika”. Régen az egyházi iskolák, intézmények és tanítók számára a mendikálás adománykérő szokás volt, annak idején a gyerekek az iskola számára gyűjtöttek adományokat. Később a paraszti hagyományban keresztény, karácsonyi ünnepköszöntő szokássá vált. A gyerekek csekélyke ajándék fejében ünnepi énekeket adtak elő a házaknál, és jókívánságokkal látták el az ott lakókat. A szép énekért és köszöntésekért, a jókívánságokat tolmácsoló versekért cserébe süteményt, pogácsát, fonott szakajtóba készített diót vagy pár pengőt kaptak.

Sűrű kóró szélibe’,
sír a Peti mérgibe’.
Ne sírj, Peti, barátom,
jön a’ Éva lóháton.

Hétfőn hetibe

Hétfőn hetibe, kedden kedvibe, szerdán szüribe, csütörtökön csüribe,
pénteken pitvarába, szombaton szobájába, vasárnap, elmehetsz a bálba.

Jézus, Mária,
ördög van a házba’,
a kaptafát rágja,
csirizt ropogtatja.
Orra hegyes, szeme fényes,
Jézus, Mária, mindjárt megesz!