vasárnap, április 5, 2020

Egészségesen ébredni – Népi gyógyászatról a Hajnaliban

2020 március 26.

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora március végi, április elejei adásfolyamát aktuális témának, a népi gyógyászatnak szenteli. A zenei összeállításban a szerkesztő az Utolsó Óra népzenei gyűjtéssorozatból válogat.

Az egészségünk számára vészterhes időszakban a Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című heti műsorában március 30-ától a népi gyógyításról hallhatnak érdekes részleteket a hallgatók.

A gyógyítás a régi közösségek számára is alapvetően fontos és értékes tevékenység volt, hiszen a betegség a közösséget is sújtotta, ha annak egy tagja kiesett a munkából. A népi gyógyításban keveredtek a hiedelmek és a tudáselemek; nehéz volt elválasztani a babonákat a tényszerű és hasznos ismeretanyagtól.

A gyógyító személyeket koronként és vidékenként más-más elnevezéssel illették. Ilyen volt a tudó (vagy tudós, tudákos ember), bűbájos, javós- (vagy javas-), urusember vagy -asszony, de a kuruzsló, kuruzs vagy kuruttyolók kifejezést is használták régen a gyógyító kenő- vagy füvesasszonyokra, bábákra, csontrakókra, akik a beteg embereken segítettek.

Eleink még évszázadokkal a honfoglalás után is erősen hittek az embercsont, különösen a koponya mágikus gyógyító erejében.

A gyógyítás egyik eszköze volt a betegségeltávolító rontóbábu készítés is, miszerint: „hasonló a hasonlóval” gyógyítható. A jobbító cselekvés lényege, hogy el kell távolítani a betegséget, vagyis az érintés után el kell dobni azt a tárgyat, amire ráragadt, vagyis jelképes eltávolításról van szó. Megszabadulni a rossztól, hasonlóan az úgynevezett „víznek adáshoz”, ahol például a szemen lévő árpát dobták a kútba.

A kereszténység felvételével egyúttal a pogány hagyományok szálait is elvágták, gyengítették, jóllehet azok napjainkig megmaradtak. A középkorban így egyre inkább a szerzetesek foglalkoztak a gyógyítással, a betegek ápolásával. A búcsújáróhelyeket nemcsak a zarándokok, hanem a gyógyulásban reménykedők is látogatták. A legtöbb mellett, így Csatkán, vagy Vasváron, volt valamilyen „szent kút” vagy gyógyforrás, amelyből ittak, vagy medencéjében fájós testrészüket mosták meg az emberek.

A 18. században élték virágukat az úgynevezett olejkárok. Századokon át Európa minden országát bejárták az Atlanti-óceántól az Urál-hegységig. Ők főként szlovák származású, Turóc megyei vándor gyógyfüvesek voltak, akiknek a száma 1780-as évekre állítólag elérte a háromezret. A hátukra vett kis szekrénykékkel gyalog járták be a falvakat és városokat, ahol beteget, embert és állatot is gyógyítottak.

Szerkesztő-műsorvezető: Pénzes Géza

Társszerkesztő: Kardos-Biri Elvira

Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)

A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/

Módosítás dátuma2020. március 26.