Népzenei Műhely a rozsnyói Sajó Banda és a füleki File Banda részvételével

2018 december 18.

Szakmai nap a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia Népzenei Műhely című programjámak rozsnyói és füleki növendékeivel, valamint az egri zeneiskola népzene tagozatos diákjai részvételével. Köszönet az oktatóknak, Gelencsér Jánosnak és Szabó Istvánnak a Dobroda zenekarból, illetve Tamás János felsővályi prímásnak és Molnár Géza alsókálosai kontrásnak. Ugyancsak köszönet illeti a Füleki Vármúzeumot, hogy összekötve a múltat és jelent, néhány dallam erejéig együtt lehettünk az időszakos fényképkiállításukon bemutatott egykori füleki cigányzenészek nagyjaival. Az ő emlékükre is szólt az alábbi muzsika.

Módosítás dátuma2021. szeptember 29.

    Related Posts

    Előre csak előre! – a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia műsora az idei Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozón Komáromban.
    A Húros Banda bemutatkozása Ipolyságon
    FELHÍVÁS! Elindul a rendszeres magyar népzeneoktatás az ipolysági Művészeti Alapiskolában