„Jézusa kezében kész a kegyelem” * – Halottak hete a Hajnaliban
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora november első hetében mindenszentek ünnepére és a halottak napjára emlékezik. A zenei összeállításban az ünnephez illő dallamok szólalnak meg erdélyi vonósbandák előadásában.
A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora a november 2-ával kezdődő héten a mindenszentek és a halottak napjához kapcsolódó szokásokat mutatja be. Mindenszentekkor és halottak napján Európa számos országában, köztük minden magyarlakta területen a mai napig szokás a temetők látogatása. Az elhunyt rokonok sírhelyeit ilyenkor virággal – főleg krizantémmal –, koszorúval és mécsesekkel díszítik fel. Ez a hagyomány a XIX. század elejétől terjedt el a katolikus vallású németség közvetítésével.
Mindenszentek napját a katolikus egyház a 830-as években nyilvánította egyetemes ünneppé, gyökerei azonban egészen az ókorig nyúlnak vissza. A kelta népek hite szerint az elhunytak október harmincegyedikén éjjel vándoroltak át a túlvilágra, az élők pedig étel- és italáldozattal, valamint világító lámpásokkal segítették útjukat.
A keresztény egyház ma az üdvözült lelkek emléknapjaként, illetve az egyházi naptárból kimaradt szentek ünnepeként tartja számon november elsejét. A Kárpát-medencei néphit szerint e napon hazalátogattak a halottak, sok helyen evőeszközt, kenyeret és sót is előkészítettek számukra.
Mindenszentek és az azt követő halottak napja közötti éjszakán a régi hiedelem szerint a templomban a halottak miséztek. Ilyenkor – a babona úgy tartja – élő embernek nem volt tanácsos megpillantania őket, mert könnyen a halálát okozhatták.
Ez időszakban tiltott volt számos házimunka, mint például a mosás és a meszelés. Szlavóniában a földdel kapcsolatos munkákat is felfüggesztették, mert a néphit szerint betegségeket okozott az ekkor vetett gabonából készült liszt.
A manapság oly népszerű halloweeni töklámpás készítését sokan az angolszász kultúrához kötik, pedig a tök faragásának Magyarországon is régi hagyománya van. Egy Árpád-házi királyokról szóló legenda szerint a Szent László által Visegrádra bezárt trónkövetelő, Salamon ablakait rakták ki világító töklámpásokkal, hogy éjszaka is megfigyelhessék. A Partiumban és Erdély számos vidékén sokáig kivájt tökbe tették a halottak napjára gyújtott gyertyát, így azt sem a temető felé menet, sem a sírok mellett nem fújta el a szél.
Szerkesztő: Maruzsenszky Andor és Éri Márton
Műsorvezető: Pénzes Géza
Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)
A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/
*Arany János: Szondi két apródja