Táncünnep három évforduló jegyében – Egy év kihagyás után rendezik az Erdélyi Táncháztalálkozót
Hagyományosan Székelyudvarhely ad otthont szeptember 10-11-én az Erdélyi Táncháztalálkozónak. A kétnapos programsorozat fényét hármas évforduló, a hetvenedik születésnapját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes, a két évtizedes múltra visszatekintő Hagyományok Háza és a szintén huszadik születésnapját tartó Folker együttes emeli. A jeles ünnep részleteibe Orendi István szervező avatja be az érdeklődőket.
„A pandémia miatti egyéves kihagyás miatt nagy várakozás előzi meg az Erdélyi Táncháztalálkozót Székelyudvarhelyen. A korábbi három esemény feladta a leckét: a résztvevő több mint száz zenész és ezer táncos olyan hangulatot teremtett, amit megismételni nem könnyű feladat. Az előző rendezvény fogadtatása is példásnak bizonyult, így az ez évi találkozó bejelentését ovációval fogadták az érdekeltek. A megszólított zenészek, adatközlők örömmel tettek eleget a meghívásnak, s elenyészőnek tekinthető a távolmaradók száma. E példátlan aktivitást minden bizonnyal a kényszerszünet is generálta, de a hagyományteremtő rendezvény rangja is hozzájárult e páratlan népszerűséghez.
A jeles napokhoz évfordulók is kötődnek, így az ünnepség vendége, a gálaműsor főszereplője a hetvenedik születésnapját ünneplő Magyar Állami Népi Együttes, a társulat a Körtánc című összeállításával lép fel. Emellett rangot ad az ünnepségsorozatnak, hogy a Hagyományok Háza is húszesztendős múltra tekint vissza idén. E kettős évforduló jelentősége az előadásokban és a kerekasztal beszélgetésekben is helyet kap.
Látványos újítással nem készülünk, ennek oka, hogy számos bevált kezdeményezésünk – mint például az örömzenélés, az utcai felvonulás – korábban már nagy sikert aratott. A táncház négy évtizedes hagyományán pedig nem érdemes változtatni, inkább arra kell figyelni, hogy jó zenekarok lépjenek fel, a helyszín megfelelő legyen, s minél több emberhez eljusson hívó üzenetünk.
Az előadások viszont számos meglepetést tartogatnak. A huszadik születésnapját idén ünneplő Folker együttes gyerekelőadással várja a táncház-utánpótlást. A jubiláló sepsiszentgyörgyi csapat Eszes Gyurka és az ezmók című gyermeklemezének anyagát ismerteti meg az ifjúsággal. Az Isteni kéz című magyar dokumentumfilm a zenészek zárt világába viszi el a nézőket.
Székelyudvarhellyel kiváló az együttműködés. Jóllehet az elején némi kivárás volt tapasztalható a város vezetése részéről, de a szervezők lelkesedését és a páratlan érdeklődést látva e bizonytalanság fokozatosan feloldódott, s egy segítőkész közös munkába torkollott. A rendezvényt a Hagyományok Háza, az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a helyi és a megyei önkormányzat támogatja.”
Információk: https://www.facebook.com/ErdelyiTanchaztalalkozo