Nagy-Küküllő menti táncünnep – Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen

2025 szeptember 4.
Fotó: Kinda Botond

Az immár hagyományossá vált Erdélyi Táncháztalálkozót szeptember 5-6-án rendezik Székelyudvarhelyen. A rangos rendezvény az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány társszervezésében valósul meg, jelentőségét Orendi István, az Udvarhely Néptáncműhely igazgatója, az Alapítvány kurátora foglalja össze.

Fotó: Ádám Gyula

„A Táncháztalálkozó Erdélyben rangot vívott ki magának. Nem arra helyezném a hangsúlyt, hogy hányadszor rendezték meg, inkább az elvégzett munka minőségére térnék ki: célunk, hogy a jövőben egyre több visszatérő vendéget köszönthessünk. Nem élünk könnyű időket, de abban biztos vagyok, hogy a Találkozó látogatottsága nem csökken. Szemmel láthatólag, s a statisztikák alapján is – egy jól összekovácsolódott, homogén csapat munkájának eredményeként – egyre többen érkeznek az ünnepnapokra, s a visszajelzések is igen pozitívak. A frappáns mottó mindmáig igaz: ’Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó’.

Számos ünnepségsorozatot rendeznek Erdély-szerte, nem célunk másokkal versenyezni, a mércét mindig magunkhoz próbáljuk állítani. Ebben segítenek a város kiváló földrajzi adottságai, s eddig a pénzügyi források is rendelkezésünkre álltak. A programokat a város is támogatja, de ezzel Székelyudvarhely is sokat profitál, hiszen az egyik legjelentősebb kulturális rendezvénye valósulhat meg. A bevételek sem mellékesek, például csak mi – hivatalosan – több mint félezer vendéget szállásolnak el, s a több ezer vendég fogyasztása is ’hoz a konyhára’ a város vendéglátóhelyeinek.

Fotó: Ádám Gyula

A bevált alapstruktúrára építünk 2017 óta, a Márton Áron téren, itteni szóhasználattal a Patkóban találkozunk, s egy közös felvonulással veszi kezdetét a Találkozó. A tartalmakban mindig újítunk, idén például a magyarlapádi Piros Pántlikás Néptáncegyüttes és Zenekar negyvenedik születésnapját tartja, s mi ezt helyben koncerttel ünnepeljük. A szombat esti gálaműsor vendége, a majd’ hét évtizedes múltra visszatekintő Duna Művészegyüttes, akik az Apák és fiak műsorral lépnek színpadra. Szintén közönségvonzónak ígérkezik a Pál István Szalonna és Bandája fellépése, valamint a Sapientia-EMTE Táncművészeti szakának végzős növendékei mutatják be az államvizsgájukra készült koreográfiára épülő összeállításukat. Természetesen a rendezvény nevéből adódóan is a pénteki-szombati táncház teszi fel a programsorozatra a koronát.

A legifjabb korosztályt szombaton családi programokkal, gyerekelőadással, koncerttel szólítjuk meg, s igen népszerű a gyerektáncház is.

Nem titkolom, nagy várakozással tekintünk a közel három napra, amire az egész Kárpát-medencéből érkeznek vendégek.”

Szervezők: Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, Kaszaj Kulturális Egyesület, Udvarhely Néptáncműhely

Információ: https://ehh.ro/programok/erdelyi-tanchaztalalkozo/

Fotó: Kinda Botond