Kézművesek a bástyák árnyékában – Az Erdélyi Mesterségek Ünnepe Marosvásárhelyen

Immár harmadik alkalommal rendezik Marosvásárhelyen, szeptember 27-28-án az Erdélyi Mesterségek Ünnepét. Ezúttal a jeles rendezvényen a famegmunkálás kerül a középpontba.

Szeptember utolsó hétvégéjén a marosvásárhelyi vár ad otthont az immár hagyománnyá vált Erdélyi Mesterségek Ünnepének. A programsorozat egy sikeres összefogás eredménye: 2023-ban megalakult az Erdélyi Kézműves Egyesületek Szövetsége. A hivatalosan bejegyzett szervezetnek immáron 29 tagja van, s igazi záloga az erdélyi kézművesség összefogásának, valamint szakmai segítésének a megmaradás és fejlődés érdekében.
Az Ünnep ennek az egységnek az elvárt seregszemléje. A kétnapos rendezvényt a már említett Szövetség és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezi, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a budapesti Hagyományok Háza pedig fontos szakmai partnerek. A szebeni ASTRA Múzeum, Európa legnagyobb szabadtéri múzeuma is részese az Ünnepnek, Nagyszebenből öt kézműves mester érkezik, ők az erdélyi román népművészetbe vezetik be az érdeklődőket.

„A vár ideális helyszíne a találkozónak, ami szakmai fórum és baráti találkozó is egyben – jellemzi az Ünnepet Kovács Réka, az Alapítvány közkapcsolati felelőse. – A két nap alatt benépesülnek az ódon erődítmény helyszínei: a sokat látott várudvarban, valamint az egyik bástyában is lesznek programok. A Régészeti és Történeti Múzeumban kiállítást szervezünk, s itt tartjuk a szakmai beszélgetéseket, valamint hangszerbemutatót is.”
Az idei rendezvény vezérfonala a fa, mint alapanyag, s a famegmunkálással kapcsolatos mesterségek és foglalkozások kerülnek az előtérbe. A tematikus beszélgetések, valamint a kiállítás is ide kapcsolódnak. Kimeríthetetlen a terület: felöleli az ácsmesterségeket, a kádárságot, a nyeregkészítést, a hagyományos székelykapu faragást, a használati eszközök készítését, valamint a népi bútorkészítést is. Különleges színfoltként kerül a körbe a taplász mesterség, hiszen alapanyaga a bükkfán nő meg. E gombákból – bizonyos kezelések után – időtálló míves terítők, táskák, kalapok és egyéb dísztárgyak készülnek.
A két napban a szervezők több ezer emberre, igazi vásári forgatagra is számítanak, a mesterek bemutatják szakmájuk fogásait, a gyerekeket külön foglalkozások, programok várják. Természetesen a vendégek vásárfiával távozhatnak.
Az Erdélyi Mesterségek Ünnepe ötletét a budapesti Mesterségek Ünnepe adta. A szervezőknek igazi példát mutatott a majd’ négy évtizedre visszatekintő esemény, amikor a Budai várba sereglik évente a mesterségek színe-java.




Információk: https://emu.ehh.ro/program/