Magyar mesék az Angolkertben – A IV. Kárpát-medencei Ifjú Népmesemondó Találkozó
Fotó: Klitsie-Szabad Boglárka/Hagyományok Háza
A Tatai Sokadalom forgatagában rendezik a városban június 19-21-én a IV. Kárpát-medencei Ifjú Népmesemondó Találkozót. A Hagyományok Háza által is támogatott programra külhonból is szép számmal érkeznek mesemondók.

A Meseszó Egyesület a Hagyományok Háza aktív támogatásával immáron negyedik alkalommal rendezi Tatán az Ifjú Népmesemondók Találkozóját. A rendezvény egyben szakmai műhely is, s legfőbb célja, hogy a Kárpát-medence különböző részén élő fiatal – tizenhat éves kortól a húszas éveinek közepén járó – mesemondók találkozzanak, tanuljanak egymástól, s egyben közösséget építsenek. E nemes cél alapja a hagyományos, élőszavas mesemondás. A fiatalok ezáltal jobban megismerhetik a népmesemondás hagyományos formáit, s szerepét a falusi közösségekben. Ugyanakkor példaképül lehet eléjük állítani egy-egy kiváló mesemondó színes egyéniségét, mesterségbeli tudását. A találkozó egyben lehetőséget ad arra, hogy bemutassa: a XXI. században miként lehet hitelesen, ügyesen népmeséket mondani. Az együttlét fórumot, generációk találkozóját is jelenti, a fiatalok új mesékkel, új módszerekkel lehetnek gazdagabbak. E törekvést támogatják a fiataloknak szóló szakmai előadások. Az előadók közül kiemelhetjük a felvidéki Varga Norbertet, valamint a találkozó védnökét, Fábián Éva Prima Primissima- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekest, mesemondót.
„A kezdeményezés a felvidéki születésű Szénási Veronikához, a Meseszó Egyesület alelnökéhez fűződik – utal a kezdetekre Klitsie–Szabad Boglárka, az Egyesület elnöke, a Hagyományok Háza munkatársa. – Veronikának mindig szívügye volt a külhoni mesemondók bevonása, valamint a meséket értő és jól előadó fiatal-utánpótlás kinevelése. A különböző mesemondó versenyek a Kárpát-medencében igen népszerűek, viszont a gyermekkorból kikerülők egy része a mesék világától is elszakad. Szeretnénk ezúton is bemutatni, hogy később is érdemes és kell is e műfajjal foglalkozni.”

Az összejövetel belesimul a Tatai Sokadalom programsorozatába, így a nagyközönség is jobban megismerheti a magyarországi, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai és erdélyi mesék világát, a nyelvjárásokat és az országrészek tehetséges mesemondóit. Az esti Mesekocsmában vajdasági, felnőtt mesemondók mutatkoznak be.
Ebben az évben huszonöt mesemondó fiatal érkezik Tatára. Úgy tűnik, a helyi közönség megszerette a rendezvényt, az Angolkert árnyas fái alatt mindig sok az érdeklődő, s valószínűleg a Kisszínpadon rendezendő Mesekocsmában sem lesz üres hely.
A tatai Népmesemondó Találkozóhoz szorosan kapcsolódik a Hagyományok Háza Csere-bere fogadom 2026 elnevezésű felhívása népmesemondó-versenyt szervező intézmények részére. A Hagyományok Háza szakmai és tárgyi támogatást biztosít a mesemondó-verseny előkészítése és lebonyolítása során, a Kárpát-medencei partner-intézmény pedig vállalja, hogy a linknél feltüntetett szakmai alapvetések szellemében hirdeti és rendezi meg a versenyt.

Jelentkezési határidő: 2026. július 1.
További információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/palyazat/csere-bere-fogadom-2026

