Hagyomány Képekben

Néprajzi és folklórmozgalmi fotók adatbázisa

A „Hagyomány képekben” program régi fotók felkutatását és elektronikus dokumentálását teszi lehetővé. Elsődleges célja a néphagyomány, jeles szokások és népi építészet vizuális emlékeinek a megmentése és közzététele. A Fórum Kisebbségkutató Intézettel született megegyezés alapján az intézet további feldolgozás és kutatás céljából hozzáférhetővé teszi az Élő Hagyomány polgári társulás és a Hagyományok Háza részére digitális formában a kizárólagos tulajdonát képező néprajzi és folklorisztikai fotógyűjteményét. Az átvevő intézmények (Élő Hagyomány PT és Hagyományok Háza) a gyűjteményt adatolja és katalogizálja, valamint kizárólag közművelődési, oktatási és kutatási célú szolgáltatás keretében használja, adatbázisban feldolgozza és interneten a saját honlapján kis felbontásban közzéteszi.

projektvezetők: Konkoly László

2180 találatok száma

A nagykürtösi járás népviseletei, szőttes, varottas stb. hagyományainak a kiállítása. Célja: összefoglalóan bemutatni az Ipoly-menti községeknek a népszokásokkal és a népi öltözködéssel kapcsolatos viseleti és tárgyi hagyományait. A kiállítás az 1973-ban megkezdett sorozat folytatása. (XIX. Országos Népművészeti Fesztivál, Zselíz)
Év1974
Leltári szám00116-005
Térbeli jellemzőküzemi klub (kultúrház)
Műfajlakáskultúra, bútorok, házimunka
Címkefesztivál / néprajzi kiállítás / népviselet / ONF / szőttesek / varottas
Fotót készítetteKontár Gyula

Zoom

Leltári szám00116-006
Térbeli jellemzőküzemi klub (kultúrház)
Műfajlakáskultúra, bútorok, házimunka
Címkefesztivál / néprajzi kiállítás / ONF / szőttesek / varottas

Leltári szám00116-007

Leltári szám00116-008

Leltári szám00116-009
Térbeli jellemzőküzemi klub (kultúrház)
Műfajlakáskultúra, bútorok, házimunka / öltözködés, népviselet, kosztüm
Címkefesztivál / néprajzi kiállítás / népviselet / ONF / szőttesek / varottas
Fotót készítetteKontár Gyula

Zoom

Év1974
Leltári szám00116-009
Térbeli jellemzőküzemi klub (kultúrház)
Műfajlakáskultúra, bútorok, házimunka / öltözködés, népviselet, kosztüm
Címkefesztivál / néprajzi kiállítás / népviselet / ONF / szőttesek / varottas
Fotót készítetteKontár Gyula

A nagykürtösi járás népviseletei, szőttes, varottas stb. hagyományainak a kiállítása. Célja: összefoglalóan bemutatni az Ipoly-menti községeknek a népszokásokkal és a népi öltözködéssel kapcsolatos viseleti és tárgyi hagyományait. A kiállítás az 1973-ban megkezdett sorozat folytatása. (XIX. Országos Népművészeti Fesztivál, Zselíz)
Év1974
Leltári szám00116-010
Térbeli jellemzőküzemi klub (kultúrház)
Műfajlakáskultúra, bútorok, házimunka
Címkefesztivál / használati tárgyak / néprajzi kiállítás / ONF / szőttesek / varottas

Leltári szám00116-011

Leltári szám00116-012
Térbeli jellemzőküzemi klub (kultúrház)
Műfajöltözködés, népviselet, kosztüm
Címkeblúz / fesztivál / ing / néprajzi kiállítás / népviselet / ONF

Leltári szám00116-013
Térbeli jellemzőküzemi klub (kultúrház)
Műfajlakáskultúra, bútorok, házimunka
Címkefesztivál / használati tárgyak / néprajzi kiállítás / ONF / szőttesek / terítő / varottas

Leltári szám00116-014
Térbeli jellemzőküzemi klub (kultúrház)
Műfajlakáskultúra, bútorok, házimunka
Címkefesztivál / használati tárgyak / konyharuha / néprajzi kiállítás / ONF / szőttesek / varottas