Blog Medium Without Sidebar

Caption placed here
1 találatok száma
2020 augusztus 13.

Gombaszög Lite – Folkszöglet 2020

A FOLKSZÖGLET 2020-as programja A gombaszögi FolkSzöglet a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia tevékenységének köszönhetően idén sem marad ki Gombaszog Lite programjából. Kissé szerényebb programmal, de idén is várjuk a tavaly felépített Folkpajtában az érdeklődőket. A FolkSzöglet első ízben 2017-ben egyéni kezdeményezésre került megrendezésre egy négy estéből álló népzenei koncert- és táncházsorozat formájában, mely nagy sikert aratott a táborozók körében. Ennek köszönhetően a 2018-as évben már a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia vállalta fel a program szervezését és lebonyolítását a tábor egész időtartama alatt. Több olyan országos hírű kiváló zenekar lépett színpadra, akiknek köszönhetően sikerült megszólítani a fiatal közönséget, így a FolkSzöglet a tábor egyik leglátogatottabb helyszínévé nőtte ki magát. A...
Bővebben
2020 augusztus 9.

Kárpátalja folklórja Felvidéken – A Magyar Állami Népi Együttes turnéja

A Magyar Állami Népi Együttes augusztus 13-16. között Felvidéken vendégszerepel. A Megidézett Kárpátalja táncantológiát Királyhelmec, Fülek, Komárom és Somorja közönsége előtt adják elő. A szervezők serényen készülnek a jeles eseményre, s az alábbiakban vázolják a helyszíneket, a körülményeket és a programot. „A királyhelmeci előadással kezdődik a Magyar Állami Népi Együttes felvidéki turnéja augusztus 13-án – számol be Leczo Zoltán szervező, a Tempora Orientia, A Jövő Nemzedékek Polgári Társulás tagja. – Eredeti tervünk szerint a szabadtéri színpadon rendeztük volna az előadást, de a létesítmény felújítása nem készült el, így a sportpályán tartjuk meg a bemutatót. Talán szerencsés is a helyszín a nagyon nagy érdeklődés miatt, hiszen mostanra minden jegy elkelt. Az...
Bővebben
2020 augusztus 5.

Hosszúrét vár! – Népzenei mesterkurzus Felvidéken

Harmadik éve rendezi meg a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia Várhosszúréten Népzenei Mesterkurzusát. Az augusztus 6-án kezdődő négynapos eseményre harmincöt zenészt várnak. A rendezvényről a Hálózat koordinátora, Farkas József számol be. „A rozsnyói járásban fekvő Várhosszúrét ad otthont augusztus 6-ától a hagyományos Népzenei Mesterkurzusnak. Nagy várakozás előzi meg a jeles eseményt, mivel – az ismert okok miatt – a tavaszra tervezett rendezvény elmaradt. E tábort – fejlődésüket ezzel is segítve – a Felvidék hat városában megtartott hangszeres népzene oktatásban résztvevő fiatalok számára szervezzük, akiket heti rendszerességgel oktatunk három éven keresztül. Természetesen Várhosszúrétre az egész Kárpát-medencéből is szeretettel várunk jelentkezőket. Az idei népzenei találkozó fókuszában a magyarpalatkai és a széki népzene áll. Híres...
Bővebben
2020 augusztus 4.

Kis feketék, nagy ötletek -Kiegészítők egy darabra

A Hagyományok Háza Nyitott Műhelye pályázatot hirdet népi kézművesek, iparművészek és egyéni alkotók számára a „kis feketéhez” illő, a magyar népi fejviseletek motívumaiból, formáiból és technikai megoldásaiból építkező kiegészítők készítésére. Pályázni a Hagyományok Háza honlapján lehet augusztus 14-ig. A „kis fekete ruha” minden nő szekrényének alapvető kincse: szinte bárhova felvehető és mindig divatos. Ezt a ruhadarabot azonban izgalmassá és egyedivé a kiegészítők teszik. A Hagyományok Háza Nyitott Műhelyének meghatározó eseménye volt a 2017-es „Kis fekete projekt”, ahol a három fekete alapruhához az alkotók kiegészítőket terveztek. A projekt folytatásakéntidén is pályázatot hirdetnek népi kézművesek, iparművészek és egyéni alkotók számára a “kis feketéhez” illő, a magyar népi fejviseletek motívumaiból, formáiból és technikai megoldásaiból építkező kiegészítők – ékszer, táska, kalap, sál, kabát – készítésére. Egy alkotó több tárggyal és...
Bővebben
2020 július 29.

Apáról fiúra – Zenészdinasztiák a Hajnaliban

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora augusztus havát zenészdinasztiák bemutatásával kezdi. A zenei anyagban erdélyi, mezőségi zenészdinasztiák felvételei szerepelnek. A Kossuth Rádió a „Hajnali”– Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora augusztus első hetében zenészdinasztiákkal foglalkozik. A tudás apáról fiúra való átadása minden mesterség jellemzője. A népzenében azonban egészen különleges megtapasztalni, ahogyan évtizedekkel korábban elhunyt muzsikusok szinte reinkarnálódnak fiaik, unokáik játékában. Régen a zenészek általában egy-egy településhez, vagy egy szűkebb környékhez kötődtek. Ritkábban jártak messzebb, így a más faluból való zenésztársakkal leginkább csak nagyobb lakodalmakon találkoztak. Ugyanakkor a zenészeket és a zenekarok tagjait sokszor több településre is kiterjedő, szerteágazó rokoni szálak fűzték egymáshoz. Így ír erről Sárosi Bálint népzenekutató:...
Bővebben