Blog Medium Without Sidebar

Caption placed here
1 találatok száma
2018 május 24.

Népzenei mesterkurzus Dél-Szlovákia különböző pontjain

A Hagyományok Háza Hálózat prioritásai között szerepel a hangszeres és vokális népzene oktatása. A márciusi Felvidéki zenésztalálkozó és mesterkurzus, valamint a nyári mesterkurzus és Szabadegyetem-Zsigárd után ősszel folytatjuk a kurzusok sorában a nyugat-szlovákiai régióban Somorján. Ezért inkább úgy döntöttünk, hogy a nagyjából arányosan eloszló létező vagy éppen kezdődő népzenei műhelyek munkáit fogjuk megerősíteni, akik az év során fognak népzeneoktatást biztosítani a nyilvánosság részére. Megkezdte mesterkurzusait a Hagyományok Háza Hálózat Nagyida. A budapesti székhelyű Hagyományok Háza tevékenységét 2017-ben kiterjesztette a külhoni magyar területekre is, úgy, hogy hálózatot hozott létre. A felvidéki hálózat munkatársai az idén 3 vonós mesterkurzus indítását tűzték ki célul. Az első ilyen jellegű szakmai találkozás a Kassához közeli...
Bővebben
2018 május 24.

Kézműves minősítés és kiállítás

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia a tavalyi év során az őszi kézműves konferenciával, a Felvidéki Hagyományos Kézművesek Fóruma megalakításával és annak vezetőségi gyűléseivel próbálta arra sarkallni a szlovákiai magyar kézműveseket, hogy érdekérvényesítés céljából kezdjenek el egymással kommunikálni és együttműködni, valamint szervezzenek közös országos és kárpát-medencei viszonylatú rendezvényeket (konferenciák, fórumok, vándorkiállítás). A projekt célja, hogy előmozdítsa a hazai kézművesség erre irányuló tevékenységét. Ennek egyik fő momentuma egy hazai értékelési rendszer kidolgozása, majd a magyarországi „zsűriztetéshez” hasonló termékméltatás, melynek végkifejlete egy vándorkiállítás, amely ez év és a következő év során elkerülne a legrangosabb hazai és kárpát-medencei kiállítóhelyekre.
2018 május 24.

Országos Kézműves Konferencia

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia a tavalyi év során az őszi kézműves konferenciával, a Felvidéki Hagyományos Kézművesek Fóruma megalakításával és annak vezetőségi gyűléseivel próbálta arra sarkallni a szlovákiai magyar kézműveseket, hogy érdekérvényesítés céljából kezdjenek el egymással kommunikálni és együttműködni, valamint szervezzenek közös országos és kárpát-medencei viszonylatú rendezvényeket (konferenciák, fórumok, vándorkiállítás). A projekt célja, hogy előmozdítsa a hazai kézművesség erre irányuló tevékenységét. Ennek egyik fő momentuma a Várhosszúréten megrendezésre kerülő országos kézműves konferencia.
2018 május 24.

Országos Népművészeti Fesztivál, Zseliz – Gyermekvilág

Az ONF küldetése a hagyományápolás, a különböző nemzetiségek kultúrájának tiszteletben tartása és megőrzése, mely megmaradásunk záloga és szimbóluma. A fesztiválon belül az idén is megszervezzük a szalmabálákból felépitett Gyermekvilágot, melynek az előző években is hatalmas sikere volt. A közös játék/szórakozás öröme, a játékokban való közös részvétel, a közösen  elért sikerek hozzájárultak a családtagok vagy barátok közötti kommunikáció javulásához, egyéni szinten pedig a logikus gondolkodás, kreativitás, problémamegoldó képesség fejlesztéséhez.
2018 május 24.

Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny

A szlovákiai magyarság közművelődési szakemberei körében 2010-ben fogalmazódott meg az igény egy önálló arculattal és helyszínnel rendelkező országos népmesemondó verseny létrehozására, melynek célja a magyar népmesekincs és a hagyományos mesemondás megismerése, elsajátítása és népszerűsítése. A magyarság kiemelkedő néprajzkutatójáról és folklórgyűjtőjéről elnevezett Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny első ízben 2010-ben, Dunaszerdahelyen került megrendezésre. Ezt követően nyolc évig (2012–2019) Rozsnyón zajlott az országos döntő, majd a koronavírus-járvány okozta nehézségeket áthidalva (2020-ban elmaradt, 2021-ben online formában került megrendezésre) új helyszínre került. 2022-től Gombaszög ad otthont az országos megmérettetésnek. A rendezvény főszervezője a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, ötletgazdája és szakmai vezetője Varga Norbert, médiapartnere a Magyar Interaktív Televízió és a Ma7 médiacsoport, 2017-től szakmai...
Bővebben