Blog Medium Without Sidebar

Caption placed here
1 találatok száma
2026 szeptember 3.

Tánckavalkád a Nagy-Küküllő partján – Erdélyi Táncháztalálkozó Székelyudvarhelyen

Erdély kulturális életének kiemelkedő eseménye az Erdélyi Táncháztalálkozó. A rangos programsorozatot az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány társszervezésében szeptember 4-5-én rendezik Székelyudvarhelyen. Kevés olyan, nagyobb tömegeket megmozgató hagyományőrző rendezvény van a Kárpát-medencében, mint az Erdélyi Táncháztalálkozó. Mind a város, mind a résztvevők egész évben készülnek a jeles eseményre, az eredmények pedig önmagukért beszélnek. A „Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó” jelmondat immár szállóigévé vált. A szervezők törekednek hűek lenni ezekhez a szavakhoz, aminek alapját elődeik 1978-ban rakták le. A mottó idén különösen pontosan teljesül, mivel a rendezők kereken száz zenésszel kötöttek szerződést. Természetesen más zenészeket, tanítványokat is várnak, akiket már korábban megérintett a különleges hétvégék atmoszférája....
Bővebben
2026 augusztus 27.

Toborzók békeidőben – A huszonhatodik Kárpát-medencei Verbunkverseny

A Zalai Táncegyüttes szeptember 5-én rendezi az immár hagyománnyá vált Kárpát-medencei Verbunkversenyt. A zalaegerszegi Göcseji Tudásközpont ad otthont szeptember 5-én a Kárpát-medencei Verbunkversenynek. A hagyományőrző erőpróba jelentős múltra tekint vissza, az elsőt 1998-ban szervezték, s ötletgazdája Varga János „Boxos” koreográfus volt. Az emblematikus művész szeme előtt a verbunknak, mint táncos műfajnak a továbbéltetése, népszerűsítése lebegett. Az alkalom lehetőséget adott, hogy a táncosok az akkor még élő adatközlőkkel is szorosabb kapcsolatba kerüljenek. Ez egyben az utolsó órát is jelentette, hiszen a régi nagy táncosnemzedékből egyre kevesebben élnek már. „Az idei verseny iránt jelentős az érdeklődés – értékeli a rendezvényt Kósa Ruben, a rendező Zalai Táncegyüttes művészeti vezetője. – A megyéből, az...
Bővebben
2026 augusztus 21.

Mentorprogram népdalkörvezetők szakirányú továbbképzésére

A CSEMADOK Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési SzövetségLévai Területi Választmánya Kiknek szól?Pedagógusoknak, szólistáknak, szakkörvezetőknek, népdalkörök és dalárdák vezetőinek, valamint minden érdeklődőnek, akik zenei és énekkari kultúrával, művészi igényességgel és alkotó fantáziával szeretnék szervezni és vezetni településük és/vagy intézményük kisközösségét. A program tartalma Mikor és hol?A 2026-os mentorprogram őszi, intenzív elméleti és gyakorlati előadásokból áll, melynek keretében négy képzés valósul meg havonta két alkalommal, mindig más befogadó helyszínen. OktatóKorpás Évaháromszoros Harmónia-, kétszeres Fonogram- és Külhoni Magyarságért Díjjal kitüntetett felvidéki népdalénekes és előadóművész, a hazai zenei élet egyik legmeghatározóbb alakja. JelentkezésA programra a következő e-mail címen lehet jelentkezni:csemadok.ltv@pobox.sk Jelentkezési határidő:2026.09.20.
2026 augusztus 17.

FOLKudvar a Kolozsvári Magyar Napokon – Az Erdélyi Hagyományok Háza seregszemléje

A kolozsvári Református Kollégium udvara ad otthont augusztus 20-23. között a Kolozsvári Magyar Napok FOLKudvarának. A szervezők minden korosztályra gondoltak; a kicsiknek és nagyoknak összeállított változatos programkínálattal méltó módon emlékeznek a magyarság legnagyobb ünnepére. A 17. alkalommal megrendezendő Kolozsvári Magyar Napok egyik különlegessége idén is az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány FOLKudvara. A négynapos eseménysorozatot ebben az évben a Kallós100 ünnepsorozat keretében szervezik. Az emblematikus néprajzkutatóra való emlékezés már 17-én a Kallós100 emlékkiállítással kezdődik. Amíg a felnőttek a tárlaton ismerhetik meg Kallós Zoltán páratlan életútját, addig a gyermekek a 100 év, 1000 kaland – interaktív múzeumpedagógiai foglalkozáson vehetnek részt.   A FOLKudvar „éles” programjai csütörtökön este kezdődnek. A Kallós 100 fotókiállítás...
Bővebben
2026 augusztus 10.

A ma emberéhez is szólnak a népmesék – VII. Kárpát-medencei népmesemondó találkozó

A Meseszó Egyesület a Hagyományok Háza szakmai és anyagi támogatásával rendezi Kecskeméten a VII. Kárpát-medencei népmesemondó találkozót. A szimpózium alcíme egyben utal a koncepciójára is: A népmesén innen és túl – a népmese rokonműfajai. A háromnapos találkozónak a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteménye ad otthont augusztus 14-16. között. A szervezők a bőséges programra mintegy hatvan vendéget várnak. E kínálatból három program különös érdeklődésre tarthat számot.  A Hol a világ közepe? – Népi szexualitás és élettörténetek című előadás dr. Vajda Máriának híres-nevezetes néprajzi tanulmánykötetére utal. Az írásra talán túlzás a „tabudöntögető” jelzőt aggatni, de a három évtizeddel korábbi kutatásban, közvélekedésben mindenképpen figyelemfelkeltő kötetként szerepelt. A szerző ugyanezt a címet...
Bővebben