Blog Medium Without Sidebar

Caption placed here
1 találatok száma
2023 május 23.

Gombaszögi Nyári Tábor – Folkszöglet 2023

A gombaszögi Folkszöglet a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia tevékenységének köszönhetően idén is nagyon gazdag programmal várja az érdeklődőket. A FolkSzöglet első ízben 2017-ben egyéni kezdeményezésre került megrendezésre egy négy estéből álló népzenei koncert- és táncházsorozat formájában, mely nagy sikert aratott a táborozók körében. Ennek köszönhetően a 2018-as évben már a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia vállalta fel a program szervezését és lebonyolítását a tábor egész időtartama alatt. Több olyan országos hírű kiváló zenekar lépett színpadra, akiknek köszönhetően sikerült megszólítani a fiatal közönséget, így a FolkSzöglet a tábor egyik leglátogatottabb helyszínévé nőtte ki magát. Az ötnapos fesztivál folyamán 12 népzenei és világzenei koncerttel, tánctanítással és táncházakkal, kézműves foglalkozásokkal, fotókiállítással és a...
Bővebben
2023 május 22.

Jászutódoknál Temerinben – A Hagyományok Háza Délvidéki kutatásai (II.)

A hertelendyfalvai találkozót a temerini tapasztalatcsere és oktatás követte. A látogatás részleteiről ismét Tajti Erzsébet viseletkészítőt kérdeztük. „Délvidéken a török idők után elnéptelenedett területeket tudatosan kívánták betelepíteni: az ideérkezők életük újrakezdéséhez jó minőségű földet és építőanyagot is kaptak. Jelentkező pedig akadt bőven. A Jászságban például – a túlnépesedés miatt – szétaprózódott a földtulajdon, így a szegénységi küszöbön élő családok a boldogulásukat máshol keresték. Az új lakhelyeiken a földművelésben és az állattenyésztésben szerzett tapasztalataikat eredményesen tudták kamatoztatni, így kívánatos gazdálkodók voltak. Egész Délvidékre, így Temerinbe is volt jász kirajzás; e vidékre a Galga-mentéről és Jászapátiból is érkeztek telepesek.  További sorsuk és kultúrájuk őrzése az otthonmaradottakat is élénken foglalkoztatta. Jászapáti sem feledkezett...
Bővebben
2023 május 19.

Al-dunai székelyek között – A Hagyományok Háza délvidéki kutatásai (I.)

Az elmúlt évi sikeres gombosi kutatás nyomán idén a Hagyományok Háza munkatársai április végén Hertelendyfalván és Temerinben gyűjtöttek. Az értékes munkák részleteit Tajti Erzsébet viseletkészítő foglalta össze két részben. „A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat két munkatársával, Kovács Nádi Karolinával és Vázsonyi Csillával az elmúlt évben a Viseletkészítők továbbképzése – mentorprogram keretében egy gombosi helyi gyűjtést végeztünk. A sikeres kezdeményezést követően már egy újabb területi kutatásban gondolkoztunk, és a választásunk – a két említett munkatárs ötlete nyomán – Hertelendyfalvára esett. A dél-bánsági községet egykor három nemzetiség népesítette be: szlovákokat, svábokat, valamint az al-dunai székelyeket a Monarchia idején telepítették le ide. A három népcsoport ugyan nem keveredett,...
Bővebben
2023 május 16.

Kutatók és mélyfúró-barátságok – Boros Lóránd előadása a Hagyományok Házában

A Folklórgyűjtők fóruma sorozat keretében Boros Lóránd néprajzkutató Adatközlőktől barátságokig – Kutatások közép-erdélyi cigánymuzsikusok között címmel tart előadást május 17-én a Hagyományok Házában. A szakemberrel az előadás előtt beszélgettünk. „Annak idején, amikor a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar irodalom-nyelvészet és néprajz szakára jártam, a szakon gyakran használtuk az ’adatközlő’ szakkifejezést. Már akkor nagyon jó barátságban voltam számos zenésszel és táncossal, és elgondolkoztam, hogy amikor bizonyos információkat szerzünk, és azokat valamilyen módon rögzítjük, akkor az ’adatközlő’ meghatározás mindig egy embert is takar. Valóban, bizonyos esetekben, az úgynevezett ’mélyfúrásnál’ az emberi tényező is előtérbe kerül: elkerülhetetlen feltárni emberi kapcsolatokat, még akkor is, ha csupán egy éneket veszek fel, táncot filmezek. E felismerésből barátságok is kialakulnak. Minden...
Bővebben
2023 május 14.

Fókuszban a koreográfusok – A Hagyományok Háza sorozata a mozdulat művészeiről

A Hagyományok Háza Színháztermében rendezték május 13-án a Fókuszban a koreográfusok sorozat újabb előadását.  A jeles esemény után, az egy évtizede elkezdett bemutatókról Szögi Csaba sorozatszerkesztőt kérdeztük. „A néptáncművészet kiemelkedő koreográfusait bemutató sorozat 2014-ben – Mihályi Gábor ötlete alapján – indult útjára. A Magyar Állami Népi Együttes vezetője két évre rá kért fel a tánctörténeti előadások szerkesztésére. A Bethlen Téri Színház, aminek art menedzsereként dolgozom, adott otthont először a programnak: a Zalai Kamaratánc Fesztiválon díjat nyert produkciókból állítottunk össze egy előadást. 2018-ban – a Hagyományok Háza székházának, a Budai Vigadó épületének felújítása miatt – szintén e színtérben készültünk a következő bemutatóra, viszont 2019-ben már az Intézményben tarthattuk a sorozat következő...
Bővebben