A Táncház Napján adták át a Halmos Béla-díjakat
2019-ben a Halmos Béla-vándordíjat Csonka Ferenc vajdasági prímás kapta. A Halmos Béla-emlékérmet Havasréti Pálnak, a Téka együttes bőgősének ítélte oda a kuratórium.
2019. május 9-én, a IV. Táncház Napján rendezett gálán a Zeneakadémia nagytermében – a legendás népzenész és kutató életművének emlékére – adták át a Halmos Béla-vándordíjat Csonka Ferenc vajdasági prímásnak és az emlékérmet Havasréti Pálnak, a Téka együttes bőgősének. Az elismerésben részesülő prímás Halmos Béla egykori hegedűjét veheti át minden évben vándordíjként a szakmai kuratórium döntése alapján. Ugyancsak a legendás zenész életműve előtt tiszteleg a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület, amely Halmos Béla-emlékérmet készíttetett és ítél oda a táncházak szervezésében kiemelkedő munkát végzett személynek.
Az elmúlt években olyan kiválóságok kapták a vándordíjat, mint Lipták Dániel, Horsa István, Nyitrai Tamás és Mihó Attila, az emlékérmet pedig Ötvös Györgyi, Virágvölgyi Márta, Simoncsics János és Henics Tamás.
2019-ben, az eddigi évekhez hasonlóan felhívást tett közzé a két kuratórium.
A Halmos Béla-vándordíj Barbarossa János Halmos Bélának készített mesterhegedűjének használatát jelenti egy éven keresztül, és ehhez járul még nettó 300 ezer Ft pénzjutalom. Az előző évi díjazott a gálán való fellépéssel búcsúzik a hangszertől. A vándordíj mellett a Hagyományok Háza a következő évadban koncertlehetőséget biztosít az új díjazottnak a hangszer bemutatására. A díjazottal a Hagyományok Háza, mint a Halmos-hagyaték letéteményese szerződést köt.
Kuratóriumi tagot delegálnak: a Hagyományok Háza, a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület, a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke, a Táncház Egyesület.
Halmos Béla-emlékéremet a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület elnöksége azzal a céllal alapította, hogy az egyesület alapító elnökének közösségteremtő, háttérszervező oldaláról is megemlékezzen. Az emlékérmet olyan személy kaphatja, aki a táncházmozgalom keretén belül kimagasló szakmai és/vagy közösségi tevékenységet folytat.
A kuratórium tagjai: a Hagyományok Háza főigazgatója, valamint a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület elnökségi tagjai.