Erdélybe száll a páva – Turné a tehetségkutató szereplőivel
A Hagyományok Háza és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ Fölszállott a páva rendezvénysorozatot szervez. Legnagyobb részt a műsor hatodik évadából, vagyis a Döntők Döntőjéből ismert szereplők májusban Hargita megye több településén lépnek fel.
A Fölszállott a páva eddigi sikere nyomán, a Hagyományok Háza és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ 2019. május 11-19. között a népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny emlékezetes pillanatait Hargita megye több településén mutatja be.
„A szervezéssel tisztelgünk Kodály Zoltán és Bartók Béla emléke előtt, akik 1907-ben és 1910-ben Gyergyó vidékén kezdték meg erdélyi gyűjtőmunkájukat – beszél a kezdeményezésről Kolcsár Béla, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művelődési Központ igazgatója. – Szeretnénk, hogy a Döntők Döntőjének szereplőivel minél többen találkozhassanak. Ugyanakkor a szabadidőprogramok szervezésénél nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a vendégek megismerhessék Gyergyó környékét, s az itteni hagyományokat.”
A májusi turné fellépőit az előző évadok és a Döntők Döntőjének szereplői közül válogatták. A közönség többek között találkozhat Kacsó Hangával, a 2014-es évad énekes-szólista kategória nyertesével, a Jászság Népi Együttessel, a 2012-es és 2018-as évad táncegyüttes kategória győztesével, valamint a Tokos zenekarral is, amelynek tagjai 2014-ben állhattak kategóriájukban a dobogó legfelső fokára. A turné szakmai vezetője Kádár Ignác, Örökös aranysarkantyús táncos, koreográfus, aki a Fölszállott a páva mentoraként több évadban is segítette a szereplőket.
A népzenei és néptánc tehetségkutató vetélkedő az MTVA és a Hagyományok Háza közös szervezésében 2012-ben indult, s igazi kulturális missziót teljesített. Öt nagy sikerű évad után az elmúlt évben – a Döntők Döntője alcímet viselő hatodik évadban – az eddigi évek legjobbjai mérhették össze tudásukat, a győztesekről a nézők dönthettek.
A turné programja:
2019. május 12. – Csíkszereda, 19.00
2019. május 13. – Székelyudvarhely, 19.00
2019. május 14. – Gyergyócsomafalva, 12.00
– Gyergyóditró, 19.00
2019. május 16. – Gyergyóalfalu, 12.00
– Gyergyószárhegy, 19.00
2019. május 17. – Gyergyószentmiklós, 19.00
2019. május 18. – Gyergyóremete, 19.00
További információk: https://www.hagyomanyokhaza.hu/page/13825/