kedd, július 27, 2021

Farsangi online forgatag – Tematikus nap a Hagyományok Házában

2021 február 11.

E szürke időszakban a Hagyományok Háza farsangi vígasságra invitál. A tematikus napon a nézők felidézhetik az egykori szokásokat, valamint köcsögduda készítésével és fánk sütésével maguk is aktív részesei lehetnek az ünnepnek.

Az ünnep kitüntetett része életünknek, hiszen ez a jól megérdemelt pihenés, az öröm, az együttlét és a jóleső visszatekintés ideje. A hagyományos falusi társadalomban a jeles napokra mindenki felkészült és felkészítette környezetét is. Az emberek testben és lélekben megtisztulva, a szűkebb és tágabb környezetét rendbe szedve, feldíszítve, a legszebb ruháit előkészítve leste a hétköznapokból kilépés pillanatát. Az egész család várta otthonába a vendégeket, a mulatságokat, a felvonulásokat, az ünnepi misét és a bőséges lakomákat is.

Idén a kerek évfordulóját ünnepli a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes, ezért a tematikus nap középpontjában a régi idők ünnepei állnak. Az érdeklődők megismerhetik, hogy elődeink miként élték meg a jeles napokat, mi volt a titka annak, hogy ezeket a kitüntetett pillanatokat az egész közösség, a falu apraja-nagyja epekedve várta. Ezen izgalmas napok alkalmat adtak meditációra: hogyan lehet ilyenkor kicsit hátrahagyni a hétköznapokat, testileg, lelkileg felkészülni és felkészíteni a környezetünket az önfeledt vigasságra. A vízkereszt és húshagyó kedd közé eső, hosszabb-rövidebb farsangi időszak a lakodalmak, a nagy mulatságok, a maszkos felvonulások és a bőséges ételfogyasztások ideje. E hetek szokásokban bővelkednek, s tele vannak szimbólumokkal, hiedelmekkel, praktikákkal és önfeledt nevetéssel. Az együttlét alkalmat adhat az elvégzett munka számbavételére, és mód nyílik a jövő feladatainak átgondolására is.

A Hagyományok Háza idei első tematikus napján arra invitálja a vendégeit, hogy nyissanak be virtuális termeibe, fedezzék fel a régi idők farsangi szokásait, tárgyait, tegyék próbára tudásukat online játékokkal, készítsenek köcsögdudát, csörgőt és fonjanak egyedül, vagy családi körben. A sikerélmények lázában menjenek ki a konyhába, süssenek fánkot, visszatérve, nevessenek a BaHorKa társulatán és a válogatott hazugságmeséken és… feledkezzenek el a télről és a kijárási tilalomról a Poklade fergeteges koncertjén.

Farsangoljunk együtt február 14-én, s várunk mindenkit a virágvasárnapi és pünkösdi tematikus napra is!

Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/farsangi-forgatag A honlap, a programokkal február 14-én 10 órától elérhető, s folyamatosan bővül.

Módosítás dátuma2021. február 11.