Hagyományosan a fővárosban – A Hagyományok Háza veszprémi programjai

2023 június 2.

2023-ban Veszprémnek és a Bakony-Balatoni Régiónak ítélték oda az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címet. A gazdag programsorozatból a Hagyományok Háza is kiveszi a részét.

Az Európa Kulturális Fővárosa címet ez évben birtokoló Veszprém és a régió programkínálatát egy, a projekthez kötődő cég pályáztatta meg; ennek nyomán a bemutatkozók skálája is igen színessé vált. A Hagyományok Háza is meg kívánta osztani gazdag tapasztalatait és programjait a résztvevőkkel, így az elmúlt év májusában meghirdetett pályázatokra az Intézmény is beadta jelentkezését, mégpedig sikerrel.

A szervező, Hagyományok Háza Hálózat szándéka szerint az alkotóművészettől, a kézművességtől kezdve a táncig és a népzenéig terjed a programkínálat a palettáján. Kiemelkedik közülük a júniusi háromnapos Folkhétvége az Óváros Téren elnevezésű program. A Fűz Népi Játéktér folyamatosan várja a vendégeket, a kézműves bemutatóknak egy külön sátor ad otthont, amiben több mesterség mutatkozik be, s munkájukba a jelenlevők is bekapcsolódhatnak. A szervezők e „mesterségmustrán” a helyi értékekre koncentráltak. Akik vásárfiát vinnének haza, azoknak a tizennégy sátor nyújt kínálatot, amikben a népi kézművesek árusítják portékáikat. A zenei programok sorát a helyi alapfokú művészeti oktatási intézmények gyerekeinek népzenei koncertje nyitja: hangszeres zene, énekszámok, néptáncok szerepelnek a műsorban. Ezt követően a magyarországi roma folk egyik legrangosabb együttese, a Romengo lép fel a nagyszínpadon. A legifjabbakat célozza meg Bognár Szilvi szombat délelőtti gyerekkoncertje, majd másnap a felvidéki Csavar Színház bemutatkozása. A jeles napokra a koronát a Magyar Állami Népi Együttes Kolozsvári piactéren című produkciója teszi fel. A bemutató rímel a helyszínre, hiszen az Óváros tér egykor piactérként szolgált.

A szervezők – a pályázatban foglaltakon kívül – egy gálaestre is felkérték az Intézményt, amiben kizárólag a megyei együttesek lépnek színpadra. Ennek színhelye az egykor szociális és egészségügyi célokat szolgáló, napjainkban a mozgásművészetet népszerűsítő ActiCity Tánc és Mozgásművészeti Központ volt.

Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/folkhetvege-veszpremi-ovaros-teren

Módosítás dátuma2023. június 2.