Hajnali Székről – Széki táncház és mulatságok a Hajnaliban
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsorának szeptember harmadik heti adásaiban az érdeklődők régi táncházi felvételeket hallanak az erdélyi Mezőségről, Székről. Az összeállításban Ádám Isván “Icsán” és bandája, valamint Filep Márton azaz “Pali Marci“ és bandája muzsikál.
A Kossuth rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora a szeptember 19-ével kezdődő hét adásait a mezőségi Szék muzsikájának szenteli.
A Hagyományok Háza műsorába korábban is válogattak olyan zenei folyamatokat, amelyek kizárólag, úgymond, élő körülmények közt, azaz, bálban, vagy lakodalomban, mulatságban készültek. Szó esett arról is, hogy ezek a felvételek – ellentétben a megrendezett gyűjtésekkel – sokszor többet árulnak el egy-egy banda játékáról, mint amit egy kizárólag tudományos szempontok szerint folyó kikérdezés alapján ismernénk meg. Az egyesével felvett dallamok esetén amúgy is ritkán van lehetőség arra, hogy a zenekar lendületbe jöjjön, a saját játékába feledkezve, szabadon játsszon.
Márpedig a zenészeket akkor érdemes megítélni, ha hosszabb folyamatokat játszanak. Ilyenkor derül ki a prímásról, hogyan köti egymáshoz a dallamokat, hogy tudja tempó- és hangnemváltásaival a hangulatot fokozni, a kíséretről meg az, hogy milyen összeszokottsággal muzsikálnak, mennyire lélegzik együtt a banda.
Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni arról, hogy egy falusi bálban már régóta nemcsak népzene szól. A közönség igényli a nótákat, az éppen futó, vagy az örök slágereket, mulatozás közben nem a hagyományt akarja őrizni. Hozzátehetjük azt is, hogy a falu közösségének ízlése, bizony, ritkán egyezik a gyűjtőével, ezért a néprajzi, népzenei szempontból kevésbé értékes anyag éppúgy helyet kaphat az élő előadásban, mint népzenekincsünk régi dallamai.
Ezen a héten széki táncházakban, mulatságokban készült felvételeket válogatott a szerkesztő.
Szék, ez a mintegy kétezer ötszáz lakosú település az erdélyi Mezőség nyugati részén, Kolozsvártól negyven kilométerre, északkeletre fekszik. Innen származik a táncház szavunk, ugyanis így hívták a falu rendszeres táncos összejöveteleit, és Magyarországon a 70-es évektől elterjedt táncházakat az itteni minta alapján hozták létre. Nem véletlen, hogy a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány a táncházmozgalom 50 éves fennállása alkalmából, idén május 7-8. között ott szervezte meg az első Széki Szabadegyetemét.
Az adásban Ádám István “Icsán” és bandája, valamint Filep Márton azaz “Pali Marci” és bandája muzsikál.
Szerkesztő-műsorvezető: Pénzes Géza
Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)
A műsor interneten elérhető:www.mediaklikk.hu/mediatar/