A Hopp! egy egészestés kreatív dokumentumfilm, mely a szlovákiai magyar néptánc világába és annak mozgalmába kalauzol bennünket. Kulcsszereplőin keresztül mutatja be a hagyománygyűjtés izgalmas és sokszor kihívásokkal teli folyamatát. Rávilágít arra, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznünk annak érdekében, hogy mindezt megőrizzük a jövő generációja számára. A film személyes és közvetlen elbeszélései azonban mentesek a tudományos nyelvezettől, így szereplőink kalandokkal teli történeteihez még a legfiatalabb generáció is könnyedén tud kapcsolódni.
RENDEZŐ: Podhradská Lea
OPEARATŐR: Laczkó Sándor
Producer: Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia
Koproducer: RTVS
Műfaj: Kreatív dokumentumfilm
Hossz: 70 perc
Díszlet: Tiziano de Lazarri
Gyártás: Petro Krisztina, Bodó Renáta, Konkoly László
A CEF Alapítvány 2025-ös pénzügyi támogatásának köszönhetően elérkeztünk a Hopp! című egész estés dokumentumfilm megvalósításának utolsó szakaszába. A támogatást a szerződésben jóváhagyott célokra, azaz a felvételek vizuális megjelenésének a beállítására – professzionális színkorrekciójára és a hang utómunka egy részére – hangtervezésre, keverésre és masteringre használtuk fel. A CEF Alapítvány támogatásának köszönhetően sikerült megvalósítani a film fesztiválokon, mozikban és televízióban történő bemutatásához szükséges professzionális szintű kép- és hangutómunkát.
A film az első kreatív jellegű dokumentumfilm, amely feltárja a szlovákiai magyar néptáncmozgalom világát. Bemutatja a táncos gyűjtések kezdetét, így az első hazai filmes felvételeket és azokat az egyedülálló eseményeket, amelyek már megismételhetetlenek. Így például képet kapunk arról, hogy miként lehet megörökíteni egy gyermekét elvesztő anya siratóénekét, majd egy emberi mulasztást követően örökre elveszíteni a hangfelvételt. A gyűjtések mentén a filmben követhetjük tánctörténetünk fejlődését: hogy a felvett anyagok miként jutottak el koreográfusokainkhoz és táncosainkhoz, és hogyan váltak azok a helyi, majd országos és nemzetközi fesztiválok közönségének meghatározó élményévé. A film azonban rávilágít arra is, hogy a zene és tánc világában nem minden a szabadságról szól: mert ahol előírják, hogy mit táncolj, ahol a politika állandóan figyelemmel kísér, ott az egyéni és alkotói szabadság ugyanúgy kérdéseket vet fel.
A film az archív felvételek és interjúk mellett egy időutazó/mesélő karakter segítségével kelti életre a múlt legfontosabb eseményeit. Egyedisége abban rejlik, hogy folyamatosan alakot vált, és különböző korszakok meghatározó fikciós vagy épp valós figurájaként jelenik meg – legyen szó Apollóról, a táncistenségről, egy politikusról vagy akár egy pincérről. Karaktere önreflexiv, gyakran kiszól a nézőhöz, bevonja őt a történetmesélés folyamatába, kommentet fűz az elhangzottakhoz. A mesélő humoros, közvetlen és játékos stílusa ekképp könnyedebbé teszi a legkomolyabb témák feldolgozását is.
A filmben nem mindenki ért egyet abban, hogy valójában mi is lenne a néptánc funkciója. Van, aki az autentikus, tiszta forráshoz ragaszkodik, és úgy tekint rá, mint egy múltbeli örökségre, míg mások inkább „alapanyagként” kezelik, és egy sajátos interpretációval szeretnék újraértelmezni azt. Ezek az ellentétek a film narratívájában és esztétikai világában is megjelennek. A történetmesélés ekképp olyan eszközökkel dolgozik, amelyek a hagyományos és modern világ között mozognak: így ahogy a népzene úgy elvétve a rap- vagy elektronikus zene is megjelenik benne, ahogy a dokumentumfilmes hitelesség és fikciós, stilizált elemek is közösen viszik előre a történetet.
