Lopom, lopom szőlőt

Lopom, lopom szőllőt,
Elaludt a pásztor,
Csipa nőtt a szëmibe,
Vaskalap a fejibe.
Kikiriki!

„Homokból a gazda körül kupacokat csinálnak, a gazda leül, „alszik”. A többieknek egy-egy fa az „otthonuk”. Teleszedik kötőjüket homokkal és énekelnek: a „Kikiriki” szóra mindenki szalad az „otthona” felé. Ha elérik, a kapuzárást utánozzák: „Kucskuruccs, be házam!” Akit a gazda megfogott, megbünteti.” (Bacsa Jolán, Ipolyvarbó)
Megjegyzés: A szőlő helyett a homokot „szedik”. Más változatnál a játék végén, akit a gazda megfog, azzal helyet cserélnek, vagy az új játékban ketten lesznek a gazdák (fogók).

Eltörtétek hídunk lábát

Eltörtítek hídunk lábát, magyari érsek, magyari érsek…

Majd megcsináltatjuk bőrbodzábú’, magyari érsek, magyari érsek…

A bőrbodza igen büdös, magyari érsek, magyari érsek…

Majd megcsináltatjuk márványkőbű’, magyari érsek, magyari érsek…

A márványkő igen kemíny, magyari érsek, magyari érsek…

Majd megcsináltatjuk két szíp lyánybú’, magyari érsek, magyari érsek…

A két szíp lyány most őtözik, magyari érsek, magyari érsek…

Sajnos a faluban már csak a közölt rész maradt meg a legidősebbek emlékezetében. A játékot a „Bújj, bújj, zöld ág”-hoz hasonlóan játszották, főként lányok. A dallam pentaton, ereszkedő típusú. A szöveg is erre utal, melyekből akár egy „Kőmíves Kelemen”-féle ballada is kikerekedhetne.
Népballadáink megtörtént eseményeket örökítettek meg. A történelem – sajátos formában – nyomot hagyott a nép gyermekjátékainkban is. A következő két kicsi gyermekdal a török megszállás nehéz éveit idézi. Kisgyermekek énekelték, ha gólyát láttak, vagy csigát találtak Kisújfalun a „gátas bozótokban”.

A csikónak

A csikónak van négy lába, ötödik a farka.
Farka alatt susogója, orrod a dugója.

Körtéfa, körtéfa

Körtéfa, körtéfa, kőrösi, kerepesi körtéfa.
Városi gazda, gyöngyösi tánc.
Könnyű-járó kis menyecske dobszerda.

Ej szina, szinallya, szina szakadékja.
Abba‘ forog derék lány, derék kis menyecske.
Adjon isten lassu esőt, forgassa ki mind az kettöt dobszerda.

Nincs eredeti játékleírás, az ilyen és hasonló játékok vonulós, kapuzós formát ölthetnek.

Kelj ki, kelj ki, sípocska

A fiúk dalolászták fűzfasíp készítése közben a „Kelj ki, sípocska” kezdetű dalocskát.

Këjj ki, këjj ki, sípocska,
Sós vízbe teszlek,
Onnan is kivëszlek,
Kerék alá tëszlek,
Onnan is kivëszlek…

Fűzfasípot tavasszal készítettek zsenge fűzfaágból. Szép, egyenes ujjnyi vastag ágon körülvágták a fa bőrét, és a végétől olyan távolságnyira, amekkorára a sípot tervezték (8-10 cm). A síp egyik végére félkör alakzatú sípnyílást vágtak. Ezután mindaddig ütögették, veregették, meg-megnyálazták a sípnakvalót, míg el nem vált a bőr a fától, s azt lehúzhatták. A síp alsó felét teljesen bedugták egy fadarabbal. Erre a célra annak a fának egy része felelt meg a legjobban, amelyről a bőrt lehúzták. A síp felső részét is ennek egy darabkájával (kb. 1 cm) tömítették, de ebből milliméternyit levágtak, hogy ezáltal a befújt levegő a sípba juthasson, s megszólaltassa. A síp hangjának magassága a sípnyílás és az alsó dugasz közti távolságtól függött. Ha kisebb volt a távolság, magasabb, élesebb lett a hang.

Üsd a harmadikat

Sokan játszhatják. Egymástól pár lépésnyire kettesével kört alkotnak a játékosok. Egy futót, egy kergetőt kiszámolnak, ha nincs önként vállalkozó. Az egyik a kör külső kerületén fut, a másik kergeti. Ha a kergető meg tudja érinteni a futót, szerepet cserélnek. A futó beállhat bármely kettős elé, ebben az esetben a külső körön álló harmadik lesz az, akit kergetnek, és ha megérinti a kergető, ő lesz az új kergető. Az új pár ezt követően megigazítja a kört (lásd 3. ábra).

Zöld fű, szegfű

Zöld fű, szegfű a lábom alatt,
Aki lesz a legszebb, tőlem csókot kap.

Rekonstruált játékleírás – eredeti játékleírás nem áll rendelkezésünkre, így ugyanennek a játéknak máshol gyűjtött és közölt játékleírását tesszük közzé: A gyerekek kézfogással kört alkotnak, egy pedig a kör közepére áll. Körbejárva éneklik a dalt, a középen álló a dal végén választ valakit a körből, akit megcsókol, majd helyet cserélnek, s a játékot újra kezdik.

Libapásztorjáték: Pitykövezés

A kislányok 5 egyforma kavicsot kerestek, ezeket a jobb markukban tartották, majd a magasba dobták, s a kézfejjel kellett őket elkapni. Ahány darab kavics maradt a kézfejen, annyival folytathatták a játékot. Akinek pl. 3 darab kavicsa maradt a kézfején, marokba vette azt a hármat, és így fél marokkal egyenként a földön maradt kavicsot a magosba kellett dobni és újra elkapni. (Rekonstruált játékleírás – mivel a játékleírás ezen része értelmetlen, ezért a következőt javasoljuk), majd újra feldobta, és kézfejével próbált elkapni minél több kavicsot. A játék addig tartott, amíg minden kavics a földre nem esett. Az nyert, aki a legtöbbször dobta föl a kavicsokat.

Lovasdi

Fiúk játszák. Nagyobb fiúk a kisebbeket a nyakukba veszik. Kört alkotnak és a lovasok a labdát egymásnak dobálják cselesen, hogy a másik ne tudja elkapni, de úgy, hogy az a címzetteknél kartávolságnyinál messzebb nem repülhet. Aki nem jól dobja a labdát, vagy aki nem kapja el, kiáll a játékból. Az győz, aki legtovább játszik hibátlanul.

Lánc, lánc, lánc

Lánc, lánc, lánc, eszterlánc a cérna,
Szép ződ garádics, gyűrűmenta, fodormenta,
*Julis mátka, fordulj angyalmódra.

“Ezt is úgy játszottuk, hogy körbe fogtuk egymás kezit, osztan mentünk sorba, míg csak minden lánynak ki nem mondták a nevit: *Örzsi, mátka, Márgit mátka… Utána sergettünk egy nagyot, hogy „lánc, lánc, lánc…“. (Itt az adatközlő dupla sebességgel énekelte még egyszer a dalt – a gyűjtő megjegyzése) “Akkor visszafordútónk memmeg**. Az úgy ment sorba, míg megint vissza nem ért.”
A megnevezettek kifordultak a körből és így mentek körbe kézfogással. Amikor mindenki kifordult, újrajátszották a játékot, de akkor már be kellett fordulni a körbe.

**memmeg= megint