Boldogasszony kiskertje

Boldogasszony kiskertje

Boldogasszony kiskertje, ibolya van benne.
Csivirin, csavarin, koránpista takarít.
Csitt a levele, csitt a levele. Adjon isten lassú esőt,
mossa össze mind a kettőt, mind a tizenkettőt!

Ez a dallam a Szövöm, szövöm dallam folytatása.
A játékot újabb szereplőkkel megismétlik.

Eszközös játék

Kizárólag a kislányok játszották nyáron, amikor a libákra vigyáztak, vagy amikor más munka mellett jutott rá idejük.

Eszközök: 5 db egyenletes, szép sima kavics. (A patak szélén szedték, válogatták.)

A játékhoz minimálisan két játékos kellett, de játszhatták többen is. Csakis ülve játszották, amikor elég meleg volt, s a réten, a mezőn le lehetett ülni.
Azt, hogy ki kezdi a játékot, megegyezéssel vagy kiszámolással határozták meg. Az öt követ letették, felvettek belőle egyet, majd fokozatosan egyesével hozzászedték a többit úgy, hogy közben egyet feldobtak, és azalatt felvettek egyet a lerakott kövekből, illetve elkapták a visszaeső feldobott követ is. A két – marokban lévő – kavicsból az egyiket újra feldobták, és a maradék háromból újra felvettek egyet. Ezt addig csinálták, míg az összes kavicsot felvették.
Amikor az egyik játékos mindent felszedett, akkor mind az öt követ a tenyerébe fogta, egy kicsit feldobta, közben megfordította a kezét és igyekezett a kézfejével felfogni a követ. Amennyi ott maradt, annyi iskolája volt.
Ez volt az egyes játék, ezután következett a kettes, amikor kettesével kellett a köveket felszedni, majd a hármasban hármasával, a négyesben négyesével.
A köveket szépen egymás mellé lehetett rakni. Ha valaki eltévedt, tévedett vagy leejtette a követ, meg kellett szakítani a játékot. Amikor újra sorra került, ott folytatta, ahol tévedett. Ez volt az első iskola.
A játékot a gyakorlottabbak, nagyobbak nehezített formában, gurítással folytatták. Igyekeztek úgy gurítani, hogy a kövek ne guruljanak nagyon messze egymástól. Az öt kövecskét a játékos kigurította a kezéből, és ahogy szétgurultak, úgy kellett őket felszedni. A játék menete azonos volt az első iskolabeli játékkal. A játék folytatásában mindig gurítani kellett, majd a feldobás után kettesével, hármasával, négyesével kellett felszedni a köveket. Amikor ezt is sikeresen elvégezték, újra feldobták az öt követ, és a visszahullókból igyekeztek minél többet felfogni a nyitott kézfejükkel, mert a kövek száma újra hozzáadódott az iskolához.
A játékot tovább lehetett nehezíteni azzal, hogy a kezdésnél megállapodtak abban, hogy az elkapott kavicsokat nem szabad lerakni, azaz játék közben a markukban kellett tartaniuk.
Egy másfajta szigorításnál kimondták, hogy nem szabad megérinteni a kirúgott köveket, azaz a felszedéskor nem volt szabad megérinteni a másik követ, mert a játék joga úgy a következő játékosé lett.
A következő nehezítés a bal kéz volt. Mivel a bal kézzel csak nagyon kevesen tudták a leírt játékmozzanatokat megcsinálni, a játéknak ezt a változatát csak a leggyakorlottabbak játszották.
A játék győztese minden esetben az volt, akinek a legtöbb iskolát sikerült összegyűjtenie.

Gólya

Gólya, gólya gilice,
mitől véres a lábad?
Török gyerek megvágta,
magyar gyerek gyógyítja,
síppal, dobbal, nádi hegedűvel.
Csicsigatja, dúdúgatja, tóba mártogatja!

Itthon vagy-e, hidas mester

– Itthon vagy-e, hidas mester?
– Itthon vagyok, ipp most jöttem!
– Eressz átal a hídadon!
– Nem eresztlek, mer’ elszakad!
– Ha elszakad, megcsináljuk!
– Mivel tudnád, megcsinálni?
– Győri gyönggyel, gyöngyharmattal!
– Honnan veszel győri gyöngyöt, gyöngyharmatot?
– Isten adja jobb kezéből. Átmehetek rajta!

A általában 8-10 éves leányok játszották. Fiúk csak ritkán vegyültek közéjük.

Hidas-kapus játék. Két játékost kiszámolóval kiválasztanak, vagy csak megegyeznek, hogy ki lesz a játékkezdő, a „hidas mester”. A két kiválasztott játékos összefogott kézzel áll, hidat tart, szemben állva a kötetlen formában elhelyezkedő játékosokkal.
A játék első részében dalos párbeszéd hangzik el közöttük, majd annál a résznél, hogy „bújjatok rajta”, kaputartásba emelik a kezüket és kezdődik az általánosan ismert kapus játék.

Kézfogással, kígyóvonalban haladnak a gyerekek a kapu alatt és a kapu körül. A dallam végére lezárják a kaput, és akit belefogtak, az választhat aranyalma vagy aranykörte között – a kapusok előzetesen megbeszélték egymással, melyikük melyik.

Amikor a játékosok mind elkelnek, akkor az ún. húzás következik. Egy kijelölt vonalon igyekszik az egyik csoport a másikat áthúzni, és amelyiknek sikerül, az a győztes.

Kiütősdi játék

„Két csoportban voltunk, egyikek voltak a verők, a másikok a lesők. A verők voltak bent, a lesők pedig a kijelölt pályán voltak. A (lesőknek) labda elől kellett futni, nehogy eltalálja (őket a verők által eldobott labda), mert akkor már cserélni kellett, és ez már vesztésnek számított (a lesők részére). Az úton játszottuk vasárnaponként, lányok–legények.”

Ennek a kislánynak

Ennek a kislánynak nem jutott párja,
jaj, de megharagszik, majd máskor jut neki,
jobban iparkodik. Kácsa, kácsa, piros kácsa,
ki a párját nem találja, keressen magának!

Ezt a párválasztó, szerepcserélő körjátékot leányok játsszák.
Akit a páratlan számú játékosok közül kiszámolnak, az a kör közepére áll, a többiek sétálva körbejárnak.
A „Kácsa, kácsa…” résznél a kör közepén álló gyermek párt választ. A dallam végéig párosan forognak, táncolnak, közben a többiek tapsolnak.
Ezután – és a játék folytatása során mindig – annak kell a kör közepére állnia, akit a középső kiválaszt.

A lányok és fiúk közösen, a szabadban, tavasztól őszig játsszák ezt az eszközös játékot. Az ulicskázás részeként is játszották.

Eszközök:

  • Lapanya – 25 cm hosszú, 10–15 cm széles, nyeles, lapátszerű ütőalkalmatosság
  • Kapu – egy hosszabb fadarab vagy egy hosszúnyelű lapát, amelyet falhoz vagy fához támasztanak
  • Picek, pecek – kb. 10 cm hosszú, hüvelykujjnyi vastagságú, a két végén hegyesre kifaragott kellék (a biztonság érdekében javasoljuk a hegyes spicceket kicsit legömbölyíteni)

A játék menete:

A játékot két egyenlő számú gyerekcsoport játszhatja. A kezdés jogát általában kiszámolással döntik el. Az a csapat, amelyik a játékot kezdi, az ún. „bentiek”. A falhoz vagy fához támasztott hosszú fadarab vagy lapát a kapujuk.
A „bentiek” a lapanyával kiütik a pecket, a másik csapat, a „kintiek” igyekeznek azt két kézzel, fél kézzel vagy a kötényük segítségével elkapni. Abban, hogy melyik fogás mit ér, előzőleg megállapodnak. Ha nem sikerül a pecket elkapni, akkor a kintiek oly módon próbálják lenyerni a bentieket, hogy keresztüldobják a kapun a pecket. (Nem lehet teljesen tudni, hogy a keresztüldobás alatt mit értettek, de lapát esetében számíthat keresztüldobásnak, ha eltalálják a lapátot. Lehet két botot a falhoz támasztani, és ha közéjük találnak, az is számíthat keresztüldobásnak.)
Ha sikerül, vagyis lenyerik őket, a két csapat szerepet cserél. Ha ez a kintieknek nem sikerül, akkor a bentiek a pecket a hegyes végével próbálják fölpöccinteni a lapanyával, és minél messzebbre elütni.

Ezt háromszor megismétlik, de a második és harmadik ütést onnan folytatják, ahová az első, illetve második ütés után esett a pecek. Az össztávolságot megsaccolják: 20, 25, 30 – mondanak egy számot (ezalatt a lábfejhosszat értünk); ha a kintiek elfogadják a saccolt távolságot, beleegyeznek, annyi lesz az iskolájuk (pontszámuk) a bentieknek. Ellenkező esetben a távolságot leméretik velük. Ezt úgy végzik, hogy lábfejjel lemérik, azaz kilépik a távolságot (a játék elején javasolt kinevezni, ki fogja mérni a távolságot), s ha az állítás nem felelt meg a valóságnak, akkor elveszítették az addig gyűjtött összes iskolájukat és a bent levés jogát, azaz a két csapat szerepet cserél. (Javasolt valami saccolási toleranciát megállapítani, pl. két lépést tévedhetnek).
A szabályokat mindig a játék megkezdése előtt határozzák meg, pl. a pecek megfogása jelenthet egy számot vagy szerepcserét is. Ez a játék nem volt veszélytelen, mert ha rosszul céloztak, kiüthették az ablakot vagy valakinek a szemét is.
A játéknak számos változata ismert.

 

Siess, liba

Siess, liba, begyet raknyi,
haza megyünk tyüzet raknyi,
mákos csíkot főzni.

(Kockákra – Iskolára – Kulinkázás)

A fenti nevek alatt ismerik és játsszák ezt az általánosan elterjedt és ismert dallam nélküli játékot.
Egy aránylag sima, egyenes tér szükséges ahhoz, hogy a játékhoz elengedhetetlenül fontos rajzot, meghatározott teret megrajzolhassák a játékosok. A „játéktérnek” háromféle alakja, formája ismert.

Két vagy több gyermek – fiú vagy leány – is játszhatja. A játékhoz szükséges egy színes cserép- vagy üvegdarab. Ez is iskola játék, versengés, ki tud több iskolát vagy házat szerezni.
A játékot fél lábon ugrálva játsszák, a másik lábat csak a kijelölt helyen lehet letenni.
A játék úgy kezdődik, hogy az első kockába bedobják a tárgyat, az üveg- vagy cserépdarabot, majd a játékos fél lábbal végigugrálja az összes kockát – a páros kockába egyszerre ugorhat két lábbal –, visszafordul és felveszi a cserepet. A folytatásban a tárgyat a 2., 3. stb. kockába kell dobni, és elvégezni az előbb leírt ugrálást a pályán oda-vissza.
Amikor a játékos végigjátszotta az első alapiskolát, háttal fordul a kijelölt pályának, a feje fölött dobja hátra a cserepet, és ahova az beleesik, az lesz az ő háza. A játé folytatásánál a saját házában megpihenhet a játékos, viszont a más házát át kell ugrania, ki kell hagynia.
Addig játsszák, amíg minden kockát elfoglalnak. A házakat megjelölik, kidíszítik.
Nehezítés: A játékosok a kezdés előtt megegyeznek, hogy hibának számít a vonalra lépés, vagy ha cserép a vonalra esik. A játék folytatása, hogy a tárgyat a test más-más részére teszik, úgy ugrálják végig az iskolát:

  1. Lábfejre helyezik
  2. Fejre
  3. Vállra
  4. A térd alá szorítják; a dupla, kettes kockánál, fél lábon mindegyikbe bele kell ugorni
  5. Háton viszik a tárgyat
  6. Az orr és felső szájrész közé kell a tárgyat szorítani, felszippantani; ez a legnehezebb, mert nem lehet közben nevetni

A játékot jó időben, kora tavasztól késő őszig a házak előtt, az udvarban vagy a falunak olyan részein játszák, ahol sima, egyenes a talaj. A nehezített változatait az idősebb és nagyon gyakorlott játékosok játszák.

Megjelöltek egy vonalat, és egy bizonyos távolságról – három lépésről – dobták a vonalhoz a gombokat vagy „babasütőket” (sörösüvegkupakot). Kötetlen számú játékos játszhatta, de előre megegyeztek, hogy mennyit fognak dobni: 3,4,5. Aki a legközelebb dobta a kijelölt vonalhoz, célhoz, az volt az első, az nyert. Az összeszedte az összes odadobott gombot vagy „babasütőt”, a tenyerében összerázta, feldobta. Előre megegyeztek, hogy fej vagy írás lesz az övé. Amelyiket választotta, azt szedte föl a földről, annyit nyert, a többit a játékosok szedték fel. Kinek milyen szerencséje volt, az nyert.