Katarinka

Katarinka

Katarinka, bugarinka, mőre viszű fírhe’?
Erre Pest, erre Bécs, erre jár a berkenyés!

Suhanc gyerekek játéka. Nyáron, amikor még üres volt a pajta, cséplés előtt a legénykék bementek a pajtába, becsukták az ajtókat, és ott, akár a bújócskánál, keresték egymást, de botokkal. Azzal próbálták megérinteni, megütni egymást. Ezt csak fiúk játszották, mert elég durva játék volt, legénykedés, erőpróba. Vasárnap délutánonként szokták játszani.
Legényavatáskor, táboroztatáson, pedagógus felügyelete mellett javasolt játszani.

Eszközös játék

Kizárólag a kislányok játszották nyáron, amikor a libákra vigyáztak, vagy amikor más munka mellett jutott rá idejük.

Eszközök: 5 db egyenletes, szép sima kavics. (A patak szélén szedték, válogatták.)

A játékhoz minimálisan két játékos kellett, de játszhatták többen is. Csakis ülve játszották, amikor elég meleg volt, s a réten, a mezőn le lehetett ülni.
Azt, hogy ki kezdi a játékot, megegyezéssel vagy kiszámolással határozták meg. Az öt követ letették, felvettek belőle egyet, majd fokozatosan egyesével hozzászedték a többit úgy, hogy közben egyet feldobtak, és azalatt felvettek egyet a lerakott kövekből, illetve elkapták a visszaeső feldobott követ is. A két – marokban lévő – kavicsból az egyiket újra feldobták, és a maradék háromból újra felvettek egyet. Ezt addig csinálták, míg az összes kavicsot felvették.
Amikor az egyik játékos mindent felszedett, akkor mind az öt követ a tenyerébe fogta, egy kicsit feldobta, közben megfordította a kezét és igyekezett a kézfejével felfogni a követ. Amennyi ott maradt, annyi iskolája volt.
Ez volt az egyes játék, ezután következett a kettes, amikor kettesével kellett a köveket felszedni, majd a hármasban hármasával, a négyesben négyesével.
A köveket szépen egymás mellé lehetett rakni. Ha valaki eltévedt, tévedett vagy leejtette a követ, meg kellett szakítani a játékot. Amikor újra sorra került, ott folytatta, ahol tévedett. Ez volt az első iskola.
A játékot a gyakorlottabbak, nagyobbak nehezített formában, gurítással folytatták. Igyekeztek úgy gurítani, hogy a kövek ne guruljanak nagyon messze egymástól. Az öt kövecskét a játékos kigurította a kezéből, és ahogy szétgurultak, úgy kellett őket felszedni. A játék menete azonos volt az első iskolabeli játékkal. A játék folytatásában mindig gurítani kellett, majd a feldobás után kettesével, hármasával, négyesével kellett felszedni a köveket. Amikor ezt is sikeresen elvégezték, újra feldobták az öt követ, és a visszahullókból igyekeztek minél többet felfogni a nyitott kézfejükkel, mert a kövek száma újra hozzáadódott az iskolához.
A játékot tovább lehetett nehezíteni azzal, hogy a kezdésnél megállapodtak abban, hogy az elkapott kavicsokat nem szabad lerakni, azaz játék közben a markukban kellett tartaniuk.
Egy másfajta szigorításnál kimondták, hogy nem szabad megérinteni a kirúgott köveket, azaz a felszedéskor nem volt szabad megérinteni a másik követ, mert a játék joga úgy a következő játékosé lett.
A következő nehezítés a bal kéz volt. Mivel a bal kézzel csak nagyon kevesen tudták a leírt játékmozzanatokat megcsinálni, a játéknak ezt a változatát csak a leggyakorlottabbak játszották.
A játék győztese minden esetben az volt, akinek a legtöbb iskolát sikerült összegyűjtenie.

A nyári nagy hőségben a víz mellett lakók, különösen a gyerekek a patak, tó, a folyóvíz meghatározott, kijelölt helyein fürödtek helyi szokás és körülmények szerint. Az időjárástól függően kezdték el. Ha korán kitavaszodott, felmelegedett az idő, előbb kezdtek fürödni.
A kisebb gyerekek idősebb testvérük felügyelete alatt fürödtek a folyóban. Amint nagyobbak lettek, közösen mentek a vízbe. Egyedül nem volt szórakoztató a lubickolás. Később már nemek szerint csoportosultak. A fiúk mélyebb vízbe is bemerészkedtek, a lányok csak a biztonságosabb helyen fürödtek.
Péter–Pálkor tilos volt a fürdés, mert úgy tartották, hogy az ezen a napon fürdőket lehúzzák a víz alá. Volt néhány ilyen eset, ezt intő példaként hozták fel. (Péter–Pálkor fára sem volt szabad felmászni, mert onnan meg lerázza őket.)

Ahán a Zsitva folyóban fürödtek a libapásztor gyerekek a nap folyamán.
A parton levetkőztek, s hosszabb ingben vagy fürdésre szolgáló szoknyában mentek a vízbe. A kisebbek egyszerűen csak kötényt vagy kendőt kötöttek maguk elé, ebből hólyagot csináltak olyan formán, hogy a kendő, kötény közepét a szájukba vették, két kézzel megfogták a kendő vagy kötény két szabad sarkát, és a víz felszínére tették. A kendő, kötény alá szorult levegő nagy hólyagot képzett; erre ráfeküdtek, a lábukkal dobogtak a vízben, így tartották fenn magukat a felszínén. Ez volt az úszás. (A hólyag pedig az úszógumi elődje.)
Olykor a fateknő is előkerült, és csónakáztak a vízen. Ez is nagy élménynek és kalandozásnak számított a gyerekek számra.
Halásztak is: kézzel, köténybe fogták a halakat. Néha a nagyon ügyeseknek sikerült is halat fogniuk.
Lapos kövekkel alacsonyan a vízbe céloztak, szőttek; annyi szövése volt a hajítónak, ahányat szökellt a kő a víz felszínén.
A nagylányok estefelé, munka befejeztével jártak fürödni, mosakodni a Zsitvára. Ilyenkor a víz kellemes meleg volt. Aratás és masinázás alatt is mindig ott mosakodtak, fürödtek meg.
Nyáron a szombati tisztálkodást is itt végezték. A Zsitvához közel lakóknak a rendszeres napi mosakodási helyük is volt.
Ahol folyó tó, vagy akárcsak egy kis patak is volt, kihasználták természetes tisztálkodási lehetőségként.

Egerszegen a Nyitra folyóban fürödtek Klemanné Bohácsik Margit és Bohácsikné Bernáth Emília elmondása alapján:

„Amikor a vízbe bementünk, vízzel keresztet vetettünk magunkra, és utána lebuktunk a víz alá. Szűk szárú vászongatyában fürödtünk, amikor már nagyobbak voltunk. Mikor még kicsik voltunk, vászonpendelyben. A partot jól meglocsoltuk, megöntöztük, magunk alá tettük a pendelyt, úgy csúszkáltunk le a vízbe. Egy-kettő elkoptattuk a pendelyt.”

A lányok és fiúk közösen, a szabadban, tavasztól őszig játsszák ezt az eszközös játékot. Az ulicskázás részeként is játszották.

Eszközök:

  • Lapanya – 25 cm hosszú, 10–15 cm széles, nyeles, lapátszerű ütőalkalmatosság
  • Kapu – egy hosszabb fadarab vagy egy hosszúnyelű lapát, amelyet falhoz vagy fához támasztanak
  • Picek, pecek – kb. 10 cm hosszú, hüvelykujjnyi vastagságú, a két végén hegyesre kifaragott kellék (a biztonság érdekében javasoljuk a hegyes spicceket kicsit legömbölyíteni)

A játék menete:

A játékot két egyenlő számú gyerekcsoport játszhatja. A kezdés jogát általában kiszámolással döntik el. Az a csapat, amelyik a játékot kezdi, az ún. „bentiek”. A falhoz vagy fához támasztott hosszú fadarab vagy lapát a kapujuk.
A „bentiek” a lapanyával kiütik a pecket, a másik csapat, a „kintiek” igyekeznek azt két kézzel, fél kézzel vagy a kötényük segítségével elkapni. Abban, hogy melyik fogás mit ér, előzőleg megállapodnak. Ha nem sikerül a pecket elkapni, akkor a kintiek oly módon próbálják lenyerni a bentieket, hogy keresztüldobják a kapun a pecket. (Nem lehet teljesen tudni, hogy a keresztüldobás alatt mit értettek, de lapát esetében számíthat keresztüldobásnak, ha eltalálják a lapátot. Lehet két botot a falhoz támasztani, és ha közéjük találnak, az is számíthat keresztüldobásnak.)
Ha sikerül, vagyis lenyerik őket, a két csapat szerepet cserél. Ha ez a kintieknek nem sikerül, akkor a bentiek a pecket a hegyes végével próbálják fölpöccinteni a lapanyával, és minél messzebbre elütni.

Ezt háromszor megismétlik, de a második és harmadik ütést onnan folytatják, ahová az első, illetve második ütés után esett a pecek. Az össztávolságot megsaccolják: 20, 25, 30 – mondanak egy számot (ezalatt a lábfejhosszat értünk); ha a kintiek elfogadják a saccolt távolságot, beleegyeznek, annyi lesz az iskolájuk (pontszámuk) a bentieknek. Ellenkező esetben a távolságot leméretik velük. Ezt úgy végzik, hogy lábfejjel lemérik, azaz kilépik a távolságot (a játék elején javasolt kinevezni, ki fogja mérni a távolságot), s ha az állítás nem felelt meg a valóságnak, akkor elveszítették az addig gyűjtött összes iskolájukat és a bent levés jogát, azaz a két csapat szerepet cserél. (Javasolt valami saccolási toleranciát megállapítani, pl. két lépést tévedhetnek).
A szabályokat mindig a játék megkezdése előtt határozzák meg, pl. a pecek megfogása jelenthet egy számot vagy szerepcserét is. Ez a játék nem volt veszélytelen, mert ha rosszul céloztak, kiüthették az ablakot vagy valakinek a szemét is.
A játéknak számos változata ismert.

 

Kiütősdi játék

„Két csoportban voltunk, egyikek voltak a verők, a másikok a lesők. A verők voltak bent, a lesők pedig a kijelölt pályán voltak. A (lesőknek) labda elől kellett futni, nehogy eltalálja (őket a verők által eldobott labda), mert akkor már cserélni kellett, és ez már vesztésnek számított (a lesők részére). Az úton játszottuk vasárnaponként, lányok–legények.”

Itthon vagy-e, hidas mester

– Itthon vagy-e, hidas mester?
– Itthon vagyok, ipp most jöttem!
– Eressz átal a hídadon!
– Nem eresztlek, mer’ elszakad!
– Ha elszakad, megcsináljuk!
– Mivel tudnád, megcsinálni?
– Győri gyönggyel, gyöngyharmattal!
– Honnan veszel győri gyöngyöt, gyöngyharmatot?
– Isten adja jobb kezéből. Átmehetek rajta!

A általában 8-10 éves leányok játszották. Fiúk csak ritkán vegyültek közéjük.

Hidas-kapus játék. Két játékost kiszámolóval kiválasztanak, vagy csak megegyeznek, hogy ki lesz a játékkezdő, a „hidas mester”. A két kiválasztott játékos összefogott kézzel áll, hidat tart, szemben állva a kötetlen formában elhelyezkedő játékosokkal.
A játék első részében dalos párbeszéd hangzik el közöttük, majd annál a résznél, hogy „bújjatok rajta”, kaputartásba emelik a kezüket és kezdődik az általánosan ismert kapus játék.

Kézfogással, kígyóvonalban haladnak a gyerekek a kapu alatt és a kapu körül. A dallam végére lezárják a kaput, és akit belefogtak, az választhat aranyalma vagy aranykörte között – a kapusok előzetesen megbeszélték egymással, melyikük melyik.

Amikor a játékosok mind elkelnek, akkor az ún. húzás következik. Egy kijelölt vonalon igyekszik az egyik csoport a másikat áthúzni, és amelyiknek sikerül, az a győztes.

Megjelöltek egy vonalat, és egy bizonyos távolságról – három lépésről – dobták a vonalhoz a gombokat vagy „babasütőket” (sörösüvegkupakot). Kötetlen számú játékos játszhatta, de előre megegyeztek, hogy mennyit fognak dobni: 3,4,5. Aki a legközelebb dobta a kijelölt vonalhoz, célhoz, az volt az első, az nyert. Az összeszedte az összes odadobott gombot vagy „babasütőt”, a tenyerében összerázta, feldobta. Előre megegyeztek, hogy fej vagy írás lesz az övé. Amelyiket választotta, azt szedte föl a földről, annyit nyert, a többit a játékosok szedték fel. Kinek milyen szerencséje volt, az nyert.

(Kockákra – Iskolára – Kulinkázás)

A fenti nevek alatt ismerik és játsszák ezt az általánosan elterjedt és ismert dallam nélküli játékot.
Egy aránylag sima, egyenes tér szükséges ahhoz, hogy a játékhoz elengedhetetlenül fontos rajzot, meghatározott teret megrajzolhassák a játékosok. A „játéktérnek” háromféle alakja, formája ismert.

Két vagy több gyermek – fiú vagy leány – is játszhatja. A játékhoz szükséges egy színes cserép- vagy üvegdarab. Ez is iskola játék, versengés, ki tud több iskolát vagy házat szerezni.
A játékot fél lábon ugrálva játsszák, a másik lábat csak a kijelölt helyen lehet letenni.
A játék úgy kezdődik, hogy az első kockába bedobják a tárgyat, az üveg- vagy cserépdarabot, majd a játékos fél lábbal végigugrálja az összes kockát – a páros kockába egyszerre ugorhat két lábbal –, visszafordul és felveszi a cserepet. A folytatásban a tárgyat a 2., 3. stb. kockába kell dobni, és elvégezni az előbb leírt ugrálást a pályán oda-vissza.
Amikor a játékos végigjátszotta az első alapiskolát, háttal fordul a kijelölt pályának, a feje fölött dobja hátra a cserepet, és ahova az beleesik, az lesz az ő háza. A játé folytatásánál a saját házában megpihenhet a játékos, viszont a más házát át kell ugrania, ki kell hagynia.
Addig játsszák, amíg minden kockát elfoglalnak. A házakat megjelölik, kidíszítik.
Nehezítés: A játékosok a kezdés előtt megegyeznek, hogy hibának számít a vonalra lépés, vagy ha cserép a vonalra esik. A játék folytatása, hogy a tárgyat a test más-más részére teszik, úgy ugrálják végig az iskolát:

  1. Lábfejre helyezik
  2. Fejre
  3. Vállra
  4. A térd közé szorítják, így ugrálnak fél lábon; a dupla, kettes kockánál, fél lábon mindegyikbe bele kell ugrani
  5. Háton viszik a tárgyat
  6. Az orr és felső szájrész közé kell a tárgyat szorítani, felszippantani; ez a legnehezebb, mert nem lehet közben nevetni

A játékot jó időben, kora tavasztól késő őszig a házak előtt, az udvarban vagy a falunak olyan részein játszák, ahol sima, egyenes a talaj. A nehezített változatait az idősebb és nagyon gyakorlott játékosok játszák.

A gyerekek (fiúk) is ezen a napon korán keltek, mert ez az ő napjuk: parázsolásnak, szerencsézésnek mondták a köszöntést, amire jó előre készültek. Átismételték a szövegeket, vagy éppen új verset tanultak, ezzel járták végig a rokonokat, a baráti kört, néha egyedül, máskor rokon gyerekkel, testvérrel együtt. A jókívánságokért jutalmat: édességet, kisebb játékot, a nagyon közeli rokonoknál nagyobb ajándékot kaptak, és természetesen pénzt is. A kisebb gyerekek táskába gyűjtötték az ajándékot, a nagyobbak inkább csak pénzt fogadták el. Az édesapa még a nagyon pici fiúgyereket is elvitte a nagymamához, keresztmamához; ez így illett.
A gyerekeket is megkínálták. Otthon a szülők mindig figyelmeztették, hogy mit illik és mit nem illik elfogadni, de néha megtörtént, hogy bizony a gyerekek alkoholt is fogyasztottak.
Néhány általános ismert újévi vers Zoboraljáról és a Zsitva menti falvakból:

Gímes

Adjon Isten fűvet, fát,
Tele pincét, kamurát,
Sok örömét a házban,
Boldogságot hazánkban
Ebben az új évben!

Kicsi vagyok, mint a gomba,
Beállok egy nagy sarokba,
Kicsi szívem, kicsi szám
Boldog újévet kíván!

Az újévnek reggelén
Köszönteni jöttem én.
A fiúi szeretet hozott ide engemet,
Ahány csillag van az égen,
Annyi áldás szálljon magukra!

Gazdának bort, búzát,
Gazdasszonynak tyúkot, lúdat,
Egy ólba tíz malacot!
Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus,
Boldog újévet kívánok!

Kicsi vagyok, székre állok,
Túl nagyot kiáltok,
Hogy mindnyájan meghalljátok.
Száz koronát a zsebembe várok,
Boldog újévet kívánok!

 

Barslédec

Boldog újesztendőt kívánni jöttem én
Ennek az új téli napnak sugárzó reggelén.
Adjon Isten örömet, s ne adjon könnyet,
Boldog legyen minden napja az új esztendőben!
Kamrátokba sok jót, házatokba békét,
Szívetekbe boldogságot, áldott csendességet!
Kérem a jó Istent, adjon rátok áldást,
Hogy az újév napját boldogan járjátok!
(Buday Mihály)

Adjon Isten minden jót, ami tavaly szűken vót,
Friss kenyeret kemencébe, egészséget egy esztendőre.
Kövér disznót a szűk ólba, sok bárányt az új akolba.
Tyúkot, lúdat az udvarra, sok marhát az istállóba.
Fehér kenyér dagadjon nyárfa tekenőben,
Legyen szép, legyen jó, legyen minden bőven,
Ezt kívánom szívemből az új esztendőben.
(Buday Mihály)

Keljetek föl, emberek, itt az újesztendő,
Tekintsetek az égre minden bús kesergők!
Betlehemnek táján egy szép csillag támadt,
Gyerünk csak utána, nem lesz többé bánat.
Elmúlt egy esztendő, tovább, mint örökre,
Öröm és bánat mind el lesz felejtve.
Dicsértessék az Úr Jézus Krisztust!
Boldog új évet kívánok!
(Száraz Ferenc)

Adjon Isten minden jót az új esztendőben,
Szántóföldek, szőlőhegyek teremjenek bőven!
Fehér kenyér dagadjon a nyárfa tekenőben!
Hús, gyümölcs és bor mindig legyen bőven!
Adjon Isten örömet, és ne adjon könnyet,
Minden napja boldog legyen az új esztendőben!
Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!
Boldog új évet kívánok!
(Száraz Ferenc)

 

Hiedelmek újév napjára:

Újévkor reggel Gerencséren pénzbe mosakodtak. A mosdótálba aprópénzt tettek, arra öntöttek vizet, és abba mosakodtak, hogy sok pénzük legyen, gazdagok legyenek.