Szent Mihály táj, Szent Mihály táj közeledik

Szent Mihály táj, Szent Mihály táj közeledik

Szent Mihály táj, Szent Mihály táj közeledik,
a juhászok a juhokat számba veszik.
Ennek van egy ürüje, rajta van a csengője,
hajtja, hajtja hazafelé.

Hajtja, hajtja, hatja, hajtja hazafelé,
hidegkúti, hidegkúti csárda felé.
A csárdába behajtja, csaplárosnak eladja,
felesége úgy siratja.

“Az meg úgy törtínt, hogy vót egy ilyen kerek gödör ásva-e, oszt a laptát betettük abba a gödörbe. Mindegyiknek vót egy neve: magyar, török, lengyel, szlovák. Egyikné’ meg fel vótak irkáva ezek e nevek a többi meg ott vót a labda körő’. Osztan mindegyik tartotta oda a kezit a lyukho’ a labda felé. Akinek a nevit kiátották, annak ki kellett kapnyi a labdát, oszt akkor a többi meg szétszaladt, oszt azokat meg kellett ütnyi a labdával. Ha nem tanát el senkit, akkor kiát a játékbó’.”

Bezserére

Bezserére, most ment érre, selyem kalap
a fejébe, nem süt a nap a szemébe.

Gólya, gólya, gerlice

Gólya, gólya, gerlice,
mitő’ véres a lábad?
Török gyerek megvágta,
magyar gyerek gyógyítja.

Gólya, gólya, vaslapát,
otthon van-e nagyapád?
Otthon bizony, mit csiná’?
Hasra fekszik, úgy dudá’!

Hej, fúró, reszelő

Hej, fúró, reszelő, férjhez megy a meszelő.
Házasodik a lapát, elveszi a piszkafát.
Vőfély lesz a sodrófa, násznagy lesz a lapocka.
Muzsikál a kemence, táncot jár a kis Bence.

„Kiszámoltuk, hogy ki legyen a kergető…”:

Egedem, begedem, dívol, dávol,
Leke, vika, lengyel vászon.
Karika, fickó, túróscsusza.
priccs!

Egyik meglőtte, másik hazavitte,
Harmadik megsütte, negyedik megette,
Ennek meg nem maradt semmi.
Azér’ olyan kicsi.

A végén megcsiklandozták a gyerek hóna alját.

Istenke, bogárka

Istenke, bogárka,
szállj el mennyországba,
hozzá’ nekem aranycipőt,
arany katulába’.

Árok parton, szép tavaszkor

Árok parton szép tavaszkor tíz szál vessző,
összeszedték zsúpba, rákötték sarlóra,
Debrecenbe’ ropogtatják rop, rop, rop.
Itt gyön az én komámuram, ha nincsen is pénze,
de van embersége,
csikorgós a sarka,
aranyos a talpa,
fordulj ki, fordulj ki, aranyos Mariska.

A gyerekek kézfogással kört alkotnak és a dal ritmusára sétáló lépéssel jobb menetirányba elindulnak. A “rop, rop, rop” résznél (11–12. ütem) hármat tapsolnak, miközben önmaguk körül megfordulnak és bal menetirányba állva folytatják a sétáló lépést. A dal végén akinek a nevét éneklik, az kifordul a körből.

„Gürcstő’ görcsig el kellett vágnyi a szárat…. de a györcs memaraggyon. Oszt van annak a szárnak olyan két élecskéje – a haja. Azt a két élit szépen késsel így fel kellett vágnyi. Akkor, ahol olyan vékonyabb vót a kukoricaszár, olyan vékonykát széthasítottunk, oszt azt jó szorosan egy felire behúztuk, beszorítottuk a görcshö’, meg a másik felire is, oszt az a két éle úgy felát onnan. Másikot ugyanollyant csinátunk, oszt akkor megvizeztük, oszt rendesen csikorgott. Énekölnyi, éneköltünk, amit akartunk, de azt meg csak rángattuk, oszt csikorgott.”

Az illusztráció a Magyar Néprajzi Lexikon „nádihegedű” szócikkének melléklete.