Elment már a cica

Elment már a cica, siessen már a cica, hol van már a cica!

Sorban (egyvonalban), vagy körben guggolva játszották az „Elment már a cica…” kezdetű játékot.

Kiszámolással „kiküldték” az egyik játékost – ő lett a „cica”. A többiek egy összecsomózott zsebkendőt dugdostak egymást között. A „cica” a hátuk mögött járt, figyelt, mert ki kellett találnia, hogy kinél van a zsebkendő. Ha úgy vélte, hogy ott van valakinél, annak rácsapott a hátára. Ha nem talált, visszakapta a „hátast”; (háromszor próbálkozhatott), ha talált, az lett a „cica”, akinél a zsebkendő volt. A többi gyerek közben állandóan ismételve énekelte a dalt.

Sem, sem, gyűrű

Pihentető játék volt a „Csön, csön, gyűrű” variánsának tekinthető „Sem, sem, gyűrű…” kezdetű gyermekjáték. Míg az egyik játékos hunyt, a többiek eldugtak egy gyűrűt valakinek az összezárt tenyerébe. Sorban ültek vagy álltak. Mindegyikük összezárta tenyerét és énekelték:

Sem, sem, gyűrű, gallan gyűrő, enné’ van az arangyűrő.
Enné”, emenné’, ettül kírem, ez adja ki!

Közben megjött a hunyó, s találgatta, kinél van a gyűrű. Háromszor találhatott. Ha harmadszorra sem talált, újra hunyó maradt. Ha talált, akkor az a gyerek lett a hunyó, akinél a gyűrűt megtalálta. Ez a játék kicsik és nagyok, lányok, fiúk egyaránt kedvelt játéka volt.

Szem, szem gyűrű

Szem, szem gyűrű, arangyűrű,
Itt a lakat, itt a kúcs,
Találd bíró, kinél van.
Nálam is szabad!
Jöhet a bába, megfőtt a kása.

(Szóval): Piros csizmát húzott a lábára.

A gyerekek körben állnak, tenyerüket összezárják. Az osztó körbejár, a szöveg minden második szótagjára összetett tenyérrel végigsimítja a játékosok kezét és úgy tesz, mintha mindegyiküknek adna egy gyűrűt. A dal bármelyik részénél valaki tenyerébe belecsúsztatja a gyűrűt, amit a hunyónak a dal eléneklése után meg kell keresnie. Általában három lehetőség áll a rendelkezésére, s ha rámutat arra a játékosra, akinél a gyűrű volt, azzal helyet cserél. Az új játékban ő lesz az adogató, akinél pedig a gyűrű volt, abból hunyó lesz.

Sem, sem gyűrű

Sem, sem gyűrű, arany gyűrű, kinél van az
arany gyűrű, mondd meg te!

Kiszámolóval megválasztják a hunyót. A játékosok száma – akárcsak a kergetőnél – ez esetben is kötetlen. Megjelölnek egy helyet, amely a méta lesz, ott „sunyik”, számol a hunyó. Később a játék folyamán ugyanazon a helyen számolja ki, veri le a megtalált játékosokat, vagy fordítva, a játékosok a hunyót, attól függően, ki az ügyesebb.

A hunyó a métánál a megegyezés szerint egyesével vagy tízesével számol 10-ig, 100-ig vagy 1000-ig. A számolás végéig mindenkinek el kell bújnia. A hunyónak közben nem szabad leskelődnie, kukucskálnia. A számolás végén elkiáltja magát: Megyek!

Ezután kezdődik a keresés, és attól függően, ki az ügyesebb, a hunyó-kereső vagy az elbújt játékos számolja ki, veri le a másik métán.
Akit a hunyó elsőnek talál meg és le is veri a métán, az lesz a következő fordulóban a hunyó.
Ha valaki az elbújt játékosok közül megelőzi a hunyót, nincs szerepcsere, továbbra is ő a hunyó.
A kiszámolás vagy leütés módja: oda kell szaladni a métához, és a következő szöveget kell mondani: Egy, kettő, ipiapacs, Zoli!*
Mindig annak a nevét kell mondani, akit megtalálnak. Ha a hunyót számolják ki, természetesen az ő nevét mondják.

* helyettesítendő név

Suhanc gyerekek játéka. Nyáron, amikor még üres volt a pajta, cséplés előtt a legénykék bementek a pajtába, becsukták az ajtókat, és ott, akár a bújócskánál, keresték egymást, de botokkal. Azzal próbálták megérinteni, megütni egymást. Ezt csak fiúk játszották, mert elég durva játék volt, legénykedés, erőpróba. Vasárnap délutánonként szokták játszani.
Legényavatáskor, táboroztatáson, pedagógus felügyelete mellett javasolt játszani.

A gyerekek leülnek a zöld fűre, a pázsitra, vagy ahogyan Tardoskedden mondják, a „mezőplaccra”, s kezük s körmükkel feszegetik a földes fűdarabokat. Közben mondják:
– Kút, kút, döme kút.
Mikor már elég nagy földdarabot kiástak, akkor az egyik játszónak bekötik a szemét és a kiásott földdarabot felvétetik vele. Majd körbe-körbe vezetgetik, s közben letétetik vele egy helyen a földet. Most újra vezetgetik egy darabig. Végül azt mondják neki:
– Keresd meg, hová tetted a földet.
Kezdi keresni. Ha közel van hozzá, ezt kiabálják neki:
– Tűz, tűz!
Ha távolodik tőle:
– Víz, víz!
Ha megtalálta, a többiekre dobhatja, persze azok már futnak előle.

Többen játsszák. Fiúk, lányok külön-külön, vagy vegyesen. Egy játékosnak bekötik a szemét, s kérdezik tőle:
– Főztél kását?
Azt feleli:
– Főztem.
– Van kanalad?
– Nincs.
– Keress magadnak!
Erre a bekötött szemű igyekszik valakit elfogni. Közben, mivel nem lát, botorkál. Igen mulatságos játék.

Egy gyereknek bekötik a szemét, s többiek körülötte szaladgálnak, tapsolnak és kiabálják:
– Itt csereg a dió, itt, itt!
Ha megfog valakit, megkérdezi:
– Mit csinál a macska?
A megfogott gyerek eltorzított hangon utánozza a macska hangját. Ha erről eltalálja, hogy kit fogott meg, akkor az lesz a fogó.

Fiúk játsszák. Minden két fiú közül az egyik „ló”, a másik „lovas”. Kiolvasó segítségével „vakhuszárt” választanak. Ennek bekötik a szemét, kezébe egy vesszőt adnak és felültetik a lovára. A ló szemét nem kötik be. A többiek (akik ugyanúgy lovak és lovasok) mikor a játék megkezdődik, „üssünk vakhuszárt” csatakiáltással tenyerükkel verik a vakhuszár fenekét. A lónak úgy kell forgolódni lovasával, hogy ne tudjanak ahhoz hozzáférni. Közben a vakhuszár a kezében lévő vesszővel csapkod. Ha valakit megüt az őt verők közül, az lesz a vakhuszár, párja pedig a lova.