Pokol előtt

Pokol előtt

Pokol előtt egy nagy fa,
vargák ülnek bukorba’.
Vargák, vargák, búj a kemencébe,
verset, verset a jó szerencsébe.
Micsoda madarak járják, járják.
Mink is járjuk, mink is járjuk,
tardoskeggyi lányok,
szeretyik a mákot.
Vöröshajmát, tökmagot,
attól lépnek jó nagyot.
Cini, cini, rotty,
mosogatórongy,
mér’ nem gyüttél hamarabb,
kaptál vóna most.

A lányok körben állnak. A dallam első részére a kör befelé és kifelé megy, a szemben lévő körrészek szinte érintkeznek. „Micsoda madarak” – a kör táncolni kezd, gyorsabban, körbe-körbe.

Én vagyok a

Én vagyok a zsidógyerek,
szeretem a gömböleget.
Ötöt-hatot ha beveszek,
avval aztán elfülelek.
Naha kukorica-ca-ca.

Több fiú összefogódzik láncba, és ide-oda futkosva énekli a dalt. A dal végén az elöl állók jól megforgatják az egész sort úgy, hogy az utolsók jó messzire elrepülnek.

Eggy ángyomnak

Eggy ángyomnak egy ládája csattan,
két ángyomnak két ládája csattan,
három ángyomnak három ládája csattan,
négy ángyomnak négy ládája csattan,
öt ángyomnak öt ládája csattan,
hat ángyomnak hat ládája csattan,
hét ángyomnak hét ládája csattan,
nyolc ángyomnak nyolc ládája csattan,
kilenc ángyomnak kilenc ládája csattan.
Tizedikbe befordulunk a gyűrösi kertbe,
szarkák verekszenek.
Odamegy a sas, csak levág eggyet.
Süsd, anyám, süsd, vendégeid jönnek,
Szent Péter és Szent Pál, szürke lovon nyargal,
apró szénát eszik, fekete szurkot sz…ik*, 
avval világítnak.
Szállj le, Balázs, a hintórul, nem a pénzed ára,
sem apádé, sem anyádé, sem keresztapádé.

Egy gyerek felül a hintára, egy hajtja, a többiek énekelnek. Ameddig az ének tart, addig hintázik egy-egy gyerek. A dal után odakiáltják a hintán ülő felé: Rugd meg a mestergerendát, kapsz egy piros tojást.

* szarik, a pedagógus döntse el, hogy használja-e ilyen formában. A népi társadalomban a gyermekfolklór része volt az enyhe pikantéria.

Ispiláng

A lányok kézfogással kört alkotnak s körbejárva dalolják:

Ispiláng, ispiláng, ispilángi rózsa,
rózsa volnék, piros volnék,
mégis kifordulnék.
Kék selyem ostya, veres garádicska,
dínom-dánom Kis Juliska*,
fordulj angyal útra.

Akinek a nevét „kiénekelték”, az kifelé fordul, úgyhogy az a szomszédja, aki eddig jobbkezét fogta, most a balt fogja meg. S újból kezdik. Mikor már mindnyájan kifordultak, ezt éneklik:

Ispiri pápa, ispiri,
merre viszi magát a tiri,
kalamász, kalamász,
hücs be Julis*, mit csinálsz?

* helyettesítendő név

Biri-bari, bárány

Biri-bari, bárány, butyut visz a hátán,
ha nehéz, leteszi, ha éhes, megeszi.

Amikor már akkora a gyermek, hogy a felnőtt vagy idősebb testvér a hátára veheti és úgy viheti, cipelheti, akkor mondogatják menet közben. A dallam végére a gyermeket leteszik a földre.

Haja bíbic, ki

Haja bíbic, ki,
söpörd ki, vidd ki.

Izeg-mozog az ágyatok,
fene tudja, mit csináltok.
Haja bíbic, ki,
söpörd ki, vidd ki.

Tarka kutya, ne hadd magad,
amit tojó, edd meg magad.
Haja bíbic, ki,
söpörd ki, vidd ki.

Gyerünk hajabíbickézni! felkiáltással hívták játszani egymást a kisebb leányok és fiúk (néha a nagyobbak is). Valamilyen vonulós játék után a körön belül leguggolnak, szoknyájukat a térdhajlásba szorítják, és az ének ütemére ugrálnak.

Ciceri borsó

Cicero borsó, kis korsó,
fekete kantár, fehér ló.
Szél fújja pántlikámat,
kapd el bubus a szoknyámat,
kukurikú!

Leánykák körbe állnak, forognak, és dalolnak. A dal végén mind egyszerre leguggolnak.

A gyerekek össze-vissza futkosnak és kiabálják:

Fussunk, fussunk, szalaggyunk,
hogy lobogjon a hajunk…!

Ki tud nagyobb kenyeret sütni?

A lányok nagyon gyorsan perdülnek maguk körül, majd hirtelen leülnek a földre. Akinek a feldudorodó szoknyája a legnagyobb „rózsát”, „kenyeret” adja, az a győztes. Régen, amikor még hosszabb és több volt a lányok szoknyája, szép „rózsa”, „kenyér” dudorodott a hirtelen leüléstől. A mondóka:

Csiribiri, gombostű,
tányérrózsa tapasztó,
sütnivalót loptam,
az utcára dobtam,
a kakasok mind felszedték,
kukuriku!

Kb. tíz fiú ül le a földre körben. Ölükbe vesznek ismét tíz fiút. Egy fiú a kör közepén áll. Az ülők ringatni kezdik az ölükben levőket és mondogatják:

Trücsköt ringatok,
trücsköt ringatok,
eb, aki nem ingatja,
ördög üsse oldalát,
kutya vigye máját.

Egyszerre csak a középen lévő fiú elkiáltja magát: Hopp! Erre az ülők felugranak. Aki legelőbb ugrott fel, az lesz a kör közepén. Hogy ki ugrott fel először, a középen álló figyeli.

Az alábbi játék a figyelem ébrentartására ideális.