A prücsök a mezőbe’

A prücsök a mezőbe’ házasodni akar,
Ölelgeti a legyet, el akarja venni.
„Elvennélek, te kis légy, ha kicsi nem vónál!”
„Hozzád mennék, te prücsök, ha görbe nem vónál!”

Ugrik-bugrik a bolha, vőfély akar lenni,
Az ördög a küszöbön borsot akar törni.
Farkas-koma, mészáros, három ökröt vágott.
Hozzája meg malacot, hatvanat lerántott.

Megvolt a szent egyesség, szóltak a trombiták.
Táncba hítták a medvét, eljárták a polykát.
Kis gaólya vót a flótás, béka a trombitás.
Büdösbogár a kontrás, szunyog a szekundás.

Gyereklagzi eljátszásakor fel lehet használni.

Eltörtétek hídunk lábát

Eltörtítek hídunk lábát, magyari érsek, magyari érsek…

Majd megcsináltatjuk bőrbodzábú’, magyari érsek, magyari érsek…

A bőrbodza igen büdös, magyari érsek, magyari érsek…

Majd megcsináltatjuk márványkőbű’, magyari érsek, magyari érsek…

A márványkő igen kemíny, magyari érsek, magyari érsek…

Majd megcsináltatjuk két szíp lyánybú’, magyari érsek, magyari érsek…

A két szíp lyány most őtözik, magyari érsek, magyari érsek…

Sajnos a faluban már csak a közölt rész maradt meg a legidősebbek emlékezetében. A játékot a „Bújj, bújj, zöld ág”-hoz hasonlóan játszották, főként lányok. A dallam pentaton, ereszkedő típusú. A szöveg is erre utal, melyekből akár egy „Kőmíves Kelemen”-féle ballada is kikerekedhetne.
Népballadáink megtörtént eseményeket örökítettek meg. A történelem – sajátos formában – nyomot hagyott a nép gyermekjátékainkban is. A következő két kicsi gyermekdal a török megszállás nehéz éveit idézi. Kisgyermekek énekelték, ha gólyát láttak, vagy csigát találtak Kisújfalun a „gátas bozótokban”.

Lovasdi

Fiúk játszák. Nagyobb fiúk a kisebbeket a nyakukba veszik. Kört alkotnak és a lovasok a labdát egymásnak dobálják cselesen, hogy a másik ne tudja elkapni, de úgy, hogy az a címzetteknél kartávolságnyinál messzebb nem repülhet. Aki nem jól dobja a labdát, vagy aki nem kapja el, kiáll a játékból. Az győz, aki legtovább játszik hibátlanul.

Szerdán viszik lányokat

Szerdán viszik lányokat, lányokat,
Legrégebbik lányokat.
Gyöngyöt, gyöngyöt asszonyának,
Gyöngykoszorút a lányának
Vesszőt, vesszőt a hátára,
Hogy senki se lássa.

Rekonstruált játékleírás – eredeti játékleírás nem áll rendelkezésünkre, így ugyanennek a játéknak máshol gyűjtött és közölt játékleírását tesszük közzé: A gyerekek egymás kezét fogva sétálnak körbe, énekelve. A kiválasztott kérő a körön kívül sétál, a körrel ellentétes irányba. A dal végén a kérő az utolsó szótagra megérinti annak a vállát, akihez ért, s az csatlakozik hozzá, így a következő játszásnál már ketten mennek. Addig játszák, míg a körben csak egy gyerek marad, ő lesz a következő játékban az új kérő.

Kelj ki, kelj ki, sípocska

A fiúk dalolászták fűzfasíp készítése közben a „Kelj ki, sípocska” kezdetű dalocskát.

Këjj ki, këjj ki, sípocska,
Sós vízbe teszlek,
Onnan is kivëszlek,
Kerék alá tëszlek,
Onnan is kivëszlek…

Fűzfasípot tavasszal készítettek zsenge fűzfaágból. Szép, egyenes ujjnyi vastag ágon körülvágták a fa bőrét, és a végétől olyan távolságnyira, amekkorára a sípot tervezték (8-10 cm). A síp egyik végére félkör alakzatú sípnyílást vágtak. Ezután mindaddig ütögették, veregették, meg-megnyálazták a sípnakvalót, míg el nem vált a bőr a fától, s azt lehúzhatták. A síp alsó felét teljesen bedugták egy fadarabbal. Erre a célra annak a fának egy része felelt meg a legjobban, amelyről a bőrt lehúzták. A síp felső részét is ennek egy darabkájával (kb. 1 cm) tömítették, de ebből milliméternyit levágtak, hogy ezáltal a befújt levegő a sípba juthasson, s megszólaltassa. A síp hangjának magassága a sípnyílás és az alsó dugasz közti távolságtól függött. Ha kisebb volt a távolság, magasabb, élesebb lett a hang.

Körtéfa, körtéfa

Körtéfa, körtéfa, kőrösi, kerepesi körtéfa.
Városi gazda, gyöngyösi tánc.
Könnyű-járó kis menyecske dobszerda.

Ej szina, szinallya, szina szakadékja.
Abba‘ forog derék lány, derék kis menyecske.
Adjon isten lassu esőt, forgassa ki mind az kettöt dobszerda.

Nincs eredeti játékleírás, az ilyen és hasonló játékok vonulós, kapuzós formát ölthetnek.

Libapásztorjáték: Pitykövezés

A kislányok 5 egyforma kavicsot kerestek, ezeket a jobb markukban tartották, majd a magasba dobták, s a kézfejjel kellett őket elkapni. Ahány darab kavics maradt a kézfejen, annyival folytathatták a játékot. Akinek pl. 3 darab kavicsa maradt a kézfején, marokba vette azt a hármat, és így fél marokkal egyenként a földön maradt kavicsot a magosba kellett dobni és újra elkapni. (Rekonstruált játékleírás – mivel a játékleírás ezen része értelmetlen, ezért a következőt javasoljuk), majd újra feldobta, és kézfejével próbált elkapni minél több kavicsot. A játék addig tartott, amíg minden kavics a földre nem esett. Az nyert, aki a legtöbbször dobta föl a kavicsokat.

Mikor az Úr Jézus

Mikor az Úr Jézus világra született,
Először mihozzánk hasonló gyermek lett.
Mi mennyei Mester tanított sok jóra,
Itt az ostyaszínben testét nékünk adta.

Mi is nagy Uraim, kedves tanítónktul
Néktek ostyát hoztunk szíves ajándékul.
Ez alatt született Krisztus szent áldása,
Szálljon tereátok – ő szent adománya.

„Gyerekkorunkba karácsony előtt hordtuk az ostyát, ezt énekeltük.“ (Golyán Andrásné született Blaskó Ilona, Rimóc)
Az ostyahordás katolikus egyházban középkori gyökerű szokás volt, melyet a reformáció után megtartott az evangélikus egyház is.  Az ostyahordás többnyire karácsony böjtjén vagy néhány nappal előtte történt. A kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Ennek fejébe a családok a tanító számára lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát stb. adtak. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos részét képezte, amelyet sok helyen mézzel, borssal, fokhagymával együtt ettek, sőt az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.

Komámasszony, hogy a báb?

Kislányok piacosdit játszottak, virágokat árultak. Minden kislány választott virágnevet. Egy leány a kör közepébe állt és kérdezgette:

– Komámasszony, hogy a báb?
– Három cipó. Két futás.
– Hát a tyúk?
– Az is úgy.
– Hát a kakas?
– Három garas.
– Hát a jérce?
– Fussunk érte.

A kör közepén álló lány mondott egy virágnevet a választottak közül. A játék körbefutással folytatódott, s a kör közepébe az állt, akit virágnevén szólítottak.

Lucát hoztam kendteknek

Lucát hoztam kendteknek
Cin legyen kanaluk,
Vas legyen tányérjuk
Adja Isten a gazdának
Bort, búzát,
Gazdasszonynak
Tyúkot, lúdat
Egy kas gyereket,
Egy lábossal malacot
Így heverjenek a tyúkjaik!

„Luca napkor, reggel majdnem minden házhoz elmentünk, és énekeltük ezt az éneket. A végén végighengergettünk* a földön. Utána kaptunk almát, diót, kalácsot, pénz nem igen vót. Csak fiúk jártunk.“ (Pénz Antal, Százd)

*végighengergettünk = végighemperegtek