Aludjál el, csucsuljál el!

Aludjál el, csucsuljál el,
Drága kicsim, aludjál.
Aludj, szépen, aludjál,
Csillagokról álmodjál.
Bujkáljál el, aludjál el,
Csucsuljál el, bujkáljál el,
Aludjál el, aludjál,
Csillagokról álmodjál.

Egyedem, begyedem

Egyedem, begyedem, cukkom-párom,
Szól a rigó rikkantárom,
Cérnára, cinegére,
Ugorj macska az egérre,
Pecc ki, süsd ki, hagy száradjon oda ki!

Lopom, lopom szőlőt

Lopom, lopom szőllőt,
Elaludt a pásztor,
Csipa nőtt a szëmibe,
Vaskalap a fejibe.
Kikiriki!

„Homokból a gazda körül kupacokat csinálnak, a gazda leül, „alszik”. A többieknek egy-egy fa az „otthonuk”. Teleszedik kötőjüket homokkal és énekelnek: a „Kikiriki” szóra mindenki szalad az „otthona” felé. Ha elérik, a kapuzárást utánozzák: „Kucskuruccs, be házam!” Akit a gazda megfogott, megbünteti.” (Bacsa Jolán, Ipolyvarbó)
Megjegyzés: A szőlő helyett a homokot „szedik”. Más változatnál a játék végén, akit a gazda megfog, azzal helyet cserélnek, vagy az új játékban ketten lesznek a gazdák (fogók).

Lánc, lánc, lánc

Lánc, lánc, lánc, eszterlánc a cérna,
Szép ződ garádics, gyűrűmenta, fodormenta,
*Julis mátka, fordulj angyalmódra.

“Ezt is úgy játszottuk, hogy körbe fogtuk egymás kezit, osztan mentünk sorba, míg csak minden lánynak ki nem mondták a nevit: *Örzsi, mátka, Márgit mátka… Utána sergettünk egy nagyot, hogy „lánc, lánc, lánc…“. (Itt az adatközlő dupla sebességgel énekelte még egyszer a dalt – a gyűjtő megjegyzése) “Akkor visszafordútónk memmeg**. Az úgy ment sorba, míg megint vissza nem ért.”
A megnevezettek kifordultak a körből és így mentek körbe kézfogással. Amikor mindenki kifordult, újrajátszották a játékot, de akkor már be kellett fordulni a körbe.

**memmeg= megint

Dövi, dövi háta

Dövi, dövi háta,
Rakoncai pálca,
Huncut ember megmondja,
Melyik ujjom döfte.

Körbeálltak a gyerekek, egy a körön kívül egyik ujjával sorba megbökte minden gyerek hátát. A legvégén, akit utoljára megbökött, annak a gyereknek el kellett találnia, melyik ujjal bökött a körön kívül járó. Ha eltalálta, ő lett az új „bökdöső“.

Fehér liliomszál

Fehér liliomszál,
(sej) fehér liliomszál,
(sej) ugorj a Dunába.
Lázár vedd föl lábaidád,
Támaszd meg oldalaidot.
Fésülködjél, mosakodjál,
Törülközzél meg!

A dallam egyediségén kívül a gyermekjáték változatának további érdekessége a szöveg „Lázár vedd föl lábaidot“ sora, amely az ősi eredetet sejtető „két aranypálca“ helyébe lép. A játékot a ma is ismert módon játszották tavasztól őszig, hétköznapi estéken és vasárnaponként az utcán vagy a réten.
A lányok körbe álltak, kiszámolással „fehér liliomszálat“ választottak, aki beállt a kör közepébe. A dalra körben sétáltak, a kör közepén álló gyerek pedig dramatizálta a dal szövegét, tehát: ugrott, támaszkodott…, majd a játék végén – valakinek a ruhájában – megtörölte az arcát. Ezzel választott új „liliomszálat“. Így ismételték a játékot, s ha megunták, új foglalatosságot találtak ki.

Elment már a cica

Elment már a cica, siessen már a cica, hol van már a cica!

Sorban (egyvonalban), vagy körben guggolva játszották az „Elment már a cica…” kezdetű játékot.

Kiszámolással „kiküldték” az egyik játékost – ő lett a „cica”. A többiek egy összecsomózott zsebkendőt dugdostak egymást között. A „cica” a hátuk mögött járt, figyelt, mert ki kellett találnia, hogy kinél van a zsebkendő. Ha úgy vélte, hogy ott van valakinél, annak rácsapott a hátára. Ha nem talált, visszakapta a „hátast”; (háromszor próbálkozhatott), ha talált, az lett a „cica”, akinél a zsebkendő volt. A többi gyerek közben állandóan ismételve énekelte a dalt.

Sem, sem, gyűrű

Pihentető játék volt a „Csön, csön, gyűrű” variánsának tekinthető „Sem, sem, gyűrű…” kezdetű gyermekjáték. Míg az egyik játékos hunyt, a többiek eldugtak egy gyűrűt valakinek az összezárt tenyerébe. Sorban ültek vagy álltak. Mindegyikük összezárta tenyerét és énekelték:

Sem, sem, gyűrű, gallan gyűrő, enné’ van az arangyűrő.
Enné”, emenné’, ettül kírem, ez adja ki!

Közben megjött a hunyó, s találgatta, kinél van a gyűrű. Háromszor találhatott. Ha harmadszorra sem talált, újra hunyó maradt. Ha talált, akkor az a gyerek lett a hunyó, akinél a gyűrűt megtalálta. Ez a játék kicsik és nagyok, lányok, fiúk egyaránt kedvelt játéka volt.

Gyere haza libapásztor

A gazdasszony így hívta haza a libáit őrző gyereket:

– Gyere haza libapásztor!
– Nem merek, félek.
– Mitű’ físz?
– Farkastú’.
– Hun lakik?
– Verembe’.
– Mit eszik?
– Kosfejet.
– Mibe’ mosakodik?
– Aranytácsikába’.
– Mibe türűközik?
– Hívesek farkába.
– Gyertek haza, libuskáim!

Ehhez a szöveghez gyakran kötődik fogócskás rész is. Ezt a változatot a pedagógus használhatja abban az esetben, ha a gyermekeket magához szeretné hívni.

Komámasszony, hogy a báb?

Kislányok piacosdit játszottak, virágokat árultak. Minden kislány választott virágnevet. Egy leány a kör közepébe állt és kérdezgette:

– Komámasszony, hogy a báb?
– Három cipó. Két futás.
– Hát a tyúk?
– Az is úgy.
– Hát a kakas?
– Három garas.
– Hát a jérce?
– Fussunk érte.

A kör közepén álló lány mondott egy virágnevet a választottak közül. A játék körbefutással folytatódott, s a kör közepébe az állt, akit virágnevén szólítottak.