Egyedem, begyedem

Egyedem, begyedem, cukkom-párom,
Szól a rigó rikkantárom,
Cérnára, cinegére,
Ugorj macska az egérre,
Pecc ki, süsd ki, hagy száradjon oda ki!

Lopom, lopom szőlőt

Lopom, lopom szőllőt,
Elaludt a pásztor,
Csipa nőtt a szëmibe,
Vaskalap a fejibe.
Kikiriki!

„Homokból a gazda körül kupacokat csinálnak, a gazda leül, „alszik”. A többieknek egy-egy fa az „otthonuk”. Teleszedik kötőjüket homokkal és énekelnek: a „Kikiriki” szóra mindenki szalad az „otthona” felé. Ha elérik, a kapuzárást utánozzák: „Kucskuruccs, be házam!” Akit a gazda megfogott, megbünteti.” (Bacsa Jolán, Ipolyvarbó)
Megjegyzés: A szőlő helyett a homokot „szedik”. Más változatnál a játék végén, akit a gazda megfog, azzal helyet cserélnek, vagy az új játékban ketten lesznek a gazdák (fogók).

Lánc, lánc, lánc

Lánc, lánc, lánc, eszterlánc a cérna,
Szép ződ garádics, gyűrűmenta, fodormenta,
*Julis mátka, fordulj angyalmódra.

“Ezt is úgy játszottuk, hogy körbe fogtuk egymás kezit, osztan mentünk sorba, míg csak minden lánynak ki nem mondták a nevit: *Örzsi, mátka, Márgit mátka… Utána sergettünk egy nagyot, hogy „lánc, lánc, lánc…“. (Itt az adatközlő dupla sebességgel énekelte még egyszer a dalt – a gyűjtő megjegyzése) “Akkor visszafordútónk memmeg**. Az úgy ment sorba, míg megint vissza nem ért.”
A megnevezettek kifordultak a körből és így mentek körbe kézfogással. Amikor mindenki kifordult, újrajátszották a játékot, de akkor már be kellett fordulni a körbe.

**memmeg= megint

Dövi, dövi háta

Dövi, dövi háta,
Rakoncai pálca,
Huncut ember megmondja,
Melyik ujjom döfte.

Körbeálltak a gyerekek, egy a körön kívül egyik ujjával sorba megbökte minden gyerek hátát. A legvégén, akit utoljára megbökött, annak a gyereknek el kellett találnia, melyik ujjal bökött a körön kívül járó. Ha eltalálta, ő lett az új „bökdöső“.

Fehér liliomszál

Fehér liliomszál,
(sej) fehér liliomszál,
(sej) ugorj a Dunába.
Lázár vedd föl lábaidád,
Támaszd meg oldalaidot.
Fésülködjél, mosakodjál,
Törülközzél meg!

A dallam egyediségén kívül a gyermekjáték változatának további érdekessége a szöveg „Lázár vedd föl lábaidot“ sora, amely az ősi eredetet sejtető „két aranypálca“ helyébe lép. A játékot a ma is ismert módon játszották tavasztól őszig, hétköznapi estéken és vasárnaponként az utcán vagy a réten.
A lányok körbe álltak, kiszámolással „fehér liliomszálat“ választottak, aki beállt a kör közepébe. A dalra körben sétáltak, a kör közepén álló gyerek pedig dramatizálta a dal szövegét, tehát: ugrott, támaszkodott…, majd a játék végén – valakinek a ruhájában – megtörölte az arcát. Ezzel választott új „liliomszálat“. Így ismételték a játékot, s ha megunták, új foglalatosságot találtak ki.

Elment már a cica

Elment már a cica, siessen már a cica, hol van már a cica!

Sorban (egyvonalban), vagy körben guggolva játszották az „Elment már a cica…” kezdetű játékot.

Kiszámolással „kiküldték” az egyik játékost – ő lett a „cica”. A többiek egy összecsomózott zsebkendőt dugdostak egymást között. A „cica” a hátuk mögött járt, figyelt, mert ki kellett találnia, hogy kinél van a zsebkendő. Ha úgy vélte, hogy ott van valakinél, annak rácsapott a hátára. Ha nem talált, visszakapta a „hátast”; (háromszor próbálkozhatott), ha talált, az lett a „cica”, akinél a zsebkendő volt. A többi gyerek közben állandóan ismételve énekelte a dalt.

Sem, sem, gyűrű

Pihentető játék volt a „Csön, csön, gyűrű” variánsának tekinthető „Sem, sem, gyűrű…” kezdetű gyermekjáték. Míg az egyik játékos hunyt, a többiek eldugtak egy gyűrűt valakinek az összezárt tenyerébe. Sorban ültek vagy álltak. Mindegyikük összezárta tenyerét és énekelték:

Sem, sem, gyűrű, gallan gyűrő, enné’ van az arangyűrő.
Enné”, emenné’, ettül kírem, ez adja ki!

Közben megjött a hunyó, s találgatta, kinél van a gyűrű. Háromszor találhatott. Ha harmadszorra sem talált, újra hunyó maradt. Ha talált, akkor az a gyerek lett a hunyó, akinél a gyűrűt megtalálta. Ez a játék kicsik és nagyok, lányok, fiúk egyaránt kedvelt játéka volt.

Gyere haza libapásztor

A gazdasszony így hívta haza a libáit őrző gyereket:

– Gyere haza libapásztor!
– Nem merek, félek.
– Mitű’ físz?
– Farkastú’.
– Hun lakik?
– Verembe’.
– Mit eszik?
– Kosfejet.
– Mibe’ mosakodik?
– Aranytácsikába’.
– Mibe türűközik?
– Hívesek farkába.
– Gyertek haza, libuskáim!

Ehhez a szöveghez gyakran kötődik fogócskás rész is. Ezt a változatot a pedagógus használhatja abban az esetben, ha a gyermekeket magához szeretné hívni.

Komámasszony, hogy a báb?

Kislányok piacosdit játszottak, virágokat árultak. Minden kislány választott virágnevet. Egy leány a kör közepébe állt és kérdezgette:

– Komámasszony, hogy a báb?
– Három cipó. Két futás.
– Hát a tyúk?
– Az is úgy.
– Hát a kakas?
– Három garas.
– Hát a jérce?
– Fussunk érte.

A kör közepén álló lány mondott egy virágnevet a választottak közül. A játék körbefutással folytatódott, s a kör közepébe az állt, akit virágnevén szólítottak.

Cin-cin, brumm-brumm

A gyerekek pajtásaik közül ördögöt választottak, a többiek pedig virágnevet választottak maguknak, és az ördögtől ezt kérdezgették:

– Mi zörög a padláson?
– Az ördög a hatágú vasvellájával.
– Mit akar?
– Virágot.
– Milyent?
– Tulipánt.*

Ha nem volt tulipán nevű gyerek, azt mondták:

Kiszaladt a kürtőn.

Ha talált, mentek az ördöghöz és azt mondogatták:

Cin-cin, brumm-brumm…

* helyettesítendő virágnév