Lopom, lopom szőlőt

Lopom, lopom szőllőt,
Elaludt a pásztor,
Csipa nőtt a szëmibe,
Vaskalap a fejibe.
Kikiriki!

„Homokból a gazda körül kupacokat csinálnak, a gazda leül, „alszik”. A többieknek egy-egy fa az „otthonuk”. Teleszedik kötőjüket homokkal és énekelnek: a „Kikiriki” szóra mindenki szalad az „otthona” felé. Ha elérik, a kapuzárást utánozzák: „Kucskuruccs, be házam!” Akit a gazda megfogott, megbünteti.” (Bacsa Jolán, Ipolyvarbó)
Megjegyzés: A szőlő helyett a homokot „szedik”. Más változatnál a játék végén, akit a gazda megfog, azzal helyet cserélnek, vagy az új játékban ketten lesznek a gazdák (fogók).

Csillag Margit

Csillag Margit tudom a nevedet,
Azt is tudom, hogy szeretsz engemet.
Konkoly levél, tiszta búza,
Ha kinyílik a viola.
A violát akkor szedik,
Mikor reggel harmat esik.

Én az uram nem szeretem,
Níma csókját nem kedvelem.
Ifiúr csak kedvel engem,
Barna leginy szeret engem.

Ha szeretne, bár elvenne.
Piros papucsot venne.
Arany láncot tizenkettőt,
Meg egy aranyos fíketőt*.

Három háznál van egy nagy fa,
Piros alma terem rajta.
Olyan piros, mint az író,
Igya meg a szolgabíró!

Ez a párválasztó körjáték a fiúk és a lányok közös játéka volt, a nagyobbak is szívesen játszották.
Az első sor dallama különálló. A többi versszakot a 2. és 3. sor mintájára énekelték. A körben csípőre tett kézzel sétáló „Csillag Margit“ a szöveg „Én az uram…“ versszakára párt választ magának. A dal végéig mindkét kezüket megfogva együtt táncolnak a körben. A többi gyerek, aki a körben állóval ellenekező irányban sétált, a párválasztásnál megáll, és a dal végéig csak énekel. Aztán a párban állók helyet cserélnek, és újra kezdik a játékot.

* fíkető = főkötő

Kedden

Kedden kedvem kerekedett kocsikázásra,
Kocsikázás közben kedves
Komám karja kitörött,
Kilenc kiló karbolt kértem
Kedves komám karjára.

Körtéfa, körtéfa

Körtéfa, körtéfa, kőrösi, kerepesi körtéfa.
Városi gazda, gyöngyösi tánc.
Könnyű-járó kis menyecske dobszerda.

Ej szina, szinallya, szina szakadékja.
Abba‘ forog derék lány, derék kis menyecske.
Adjon isten lassu esőt, forgassa ki mind az kettöt dobszerda.

Nincs eredeti játékleírás, az ilyen és hasonló játékok vonulós, kapuzós formát ölthetnek.

Kiskácsa fürdik

Kicsik és nagyok egyaránt játszották legeltetés közben, utcán, iskolában az óraközti szünetekben.

Kiskácsa fürdik, fekete tóba’,
Anyjához készül Lengyelországba,
Lengyel mondja: Szép virágszál,
Akit szeretsz kapd el!
Ezt szeretëm, ezt kedvelem,
Ez az édës kedvesem.
Hajts‘ ki, mars!

A régebbi változat itt véget ér. A „hajtsd ki, mars!”-sal a régi „kácsát” kiküldték a körből, és helyébe lépett az általa választott új „kácsa”. Az újabb változatban a „hajtsd ki, mars!” elmarad, s a játékdal egy újabb sorral bővül:

Járjad, járjad jó katona, hagy dobogjon ez az utca, ez a barna szép kislány!

A játékot a „Csillag Margit“ mintájára játszották. A körben sétáló „kácsa“ az „akit szeretsz kapd el“ szövegrésznél választott magának párt. A dal maradék részére a kör közepén kézen fogva együtt forognak.

Zöld fű, szegfű

Zöld fű, szegfű a lábom alatt,
Aki lesz a legszebb, tőlem csókot kap.

Rekonstruált játékleírás – eredeti játékleírás nem áll rendelkezésünkre, így ugyanennek a játéknak máshol gyűjtött és közölt játékleírását tesszük közzé: A gyerekek kézfogással kört alkotnak, egy pedig a kör közepére áll. Körbejárva éneklik a dalt, a középen álló a dal végén választ valakit a körből, akit megcsókol, majd helyet cserélnek, s a játékot újra kezdik.

A broszonyi

A broszonyi, a broszonyi Varga Erzsi*,
Szépszemű lyány,
Krumpli rúzsa vio, viola!

Kizárólag lányok játéka volt az „A broszonyi…” kezdetű kis soroló, táncoltató játékocska.

A lányok egyvonalba sorakoztak, s a dalban szereplő „Varga Erzsi”* módjára valamennyi lány nevét egyenként kiénekelték. Akinek a nevét énekelték, kiperdült a sorból, s csípőre tett kézzel átforgott az előzővel párhuzamos – pár méternyire alkotott – új sorba. Ha már valamennyien az új sorban álltak, befejezték vagy újrakezdték a játékot.

Mikor az Úr Jézus

Mikor az Úr Jézus világra született,
Először mihozzánk hasonló gyermek lett.
Mi mennyei Mester tanított sok jóra,
Itt az ostyaszínben testét nékünk adta.

Mi is nagy Uraim, kedves tanítónktul
Néktek ostyát hoztunk szíves ajándékul.
Ez alatt született Krisztus szent áldása,
Szálljon tereátok – ő szent adománya.

„Gyerekkorunkba karácsony előtt hordtuk az ostyát, ezt énekeltük.“ (Golyán Andrásné született Blaskó Ilona, Rimóc)
Az ostyahordás katolikus egyházban középkori gyökerű szokás volt, melyet a reformáció után megtartott az evangélikus egyház is.  Az ostyahordás többnyire karácsony böjtjén vagy néhány nappal előtte történt. A kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Ennek fejébe a családok a tanító számára lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát stb. adtak. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos részét képezte, amelyet sok helyen mézzel, borssal, fokhagymával együtt ettek, sőt az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.

Elment már a cica

Elment már a cica, siessen már a cica, hol van már a cica!

Sorban (egyvonalban), vagy körben guggolva játszották az „Elment már a cica…” kezdetű játékot.

Kiszámolással „kiküldték” az egyik játékost – ő lett a „cica”. A többiek egy összecsomózott zsebkendőt dugdostak egymást között. A „cica” a hátuk mögött járt, figyelt, mert ki kellett találnia, hogy kinél van a zsebkendő. Ha úgy vélte, hogy ott van valakinél, annak rácsapott a hátára. Ha nem talált, visszakapta a „hátast”; (háromszor próbálkozhatott), ha talált, az lett a „cica”, akinél a zsebkendő volt. A többi gyerek közben állandóan ismételve énekelte a dalt.

Lucát hoztam kendteknek

Lucát hoztam kendteknek
Cin legyen kanaluk,
Vas legyen tányérjuk
Adja Isten a gazdának
Bort, búzát,
Gazdasszonynak
Tyúkot, lúdat
Egy kas gyereket,
Egy lábossal malacot
Így heverjenek a tyúkjaik!

„Luca napkor, reggel majdnem minden házhoz elmentünk, és énekeltük ezt az éneket. A végén végighengergettünk* a földön. Utána kaptunk almát, diót, kalácsot, pénz nem igen vót. Csak fiúk jártunk.“ (Pénz Antal, Százd)

*végighengergettünk = végighemperegtek