szerda, április 14, 2021

Amerikából jöttünk

2021 január 1.

Gyárból jöttünk

A szabadban szokták játszani. A csoportból ketten félremennek „mesterséget választani”, a többiek pedig leülnek egymás mellé a földre. A mesterség alatt általában cselekvést értenek, például: korcsolyázást, biciklizést, kaszálást, veszekedést, stb. A megállapodás után a két játékos visszajön, s megállva a csoport előtt, a következő mondókat szavalja:

Gyárból jöttünk,
mesterségünk címere: K – cs.
(Vagyis: kovács.)

Az utolsó sor mindig a választott mesterségnév (cselekvés) első és utolsó betűje. Jelen esetben például a „kovács”-é. A mondóka befejeztével a gyerekek a szóban forgó mesterséget, illetve cselekvést mozdulataikkal próbálják kifejezni. Ha a csoport tagjai nem találják meg a keresett szót, a két játékos visszamegy, és új mesterséget választ. Aki leghamarabb kitalálja a keresett mesterséget, annak még egy további kérdésre is válaszolnia kell. A két játékos újra visszahúzódik, s mindegyikük valamilyen tetszés szerinti nevet választ, például egyik lesz a „csoki”, másik pedig az „alma”. Aztán visszajönnek s az illető játékostól egyikük megkérdezi: Mit szeretsz: a csokit, vagy az almát?
A kérdezett tetszés szerint választhat, például: Csokit.
Ezután a csoki nevű és a kérdésre feleletet adó gyerek megy félre a többiektől újabb mesterséget választani, az alma nevű játékos pedig visszakerül a csoportba.

TípusSzellemi ügyességi játékok
Korosztály7-10 év / 11-15 év
ÉvszakTavasz / Nyár / Ősz / Tél
TelepülésFelsőszeli [Horné Saliby]
Módosítás dátuma2021. február 25.