Isten gyú nap, Isten gyú nap

Isten gyú nap, Isten gyú nap

Isten gyúnap, Isten gyúnap, újvári bíró,
fogadj Isten, fogadj Isten, Szent Erzsébet asszony,
hol jársz, mit csinálsz a mi udvarunkba’.
Kapitány úr üzeni, leányodat kéreti,
melyiket, szebbiket, keskeny piros lagyikot,
a mi lányunk oly szép, oly csinos,
ki nem mehet selyem ruha nékű’,
karika gyűrű nékű’!

Fogyó-gyarapodó láncjáték. Nyári estéken, vagy vasárnap délután játszották az iskolából kimaradó, nagyobb gyerekek, a fiúk a lányokkal vegyesen. A fiúk kötetlen formában, szétszórtan, a lányok pedig összefogódzva, sorban helyezkedtek el. Amikor a dallamot befejezték, a lányoknak – már elengedett kézzel – át kellett szaladniuk az ellenkező oldalra, a fiúk ekkor igyekeztek valamelyik lányt megfogni. Azok a lányok, akiket megfogtak, már nem játszották tovább. Az ellenkező oldalról a játék tovább folytatódott. Ezt a játékot a faluvégi dombos részen, a szilvafáknál játszották, általában késő délután, sötétedéskor.