Karácsonyi éccakája

Karácsonyi éccakája

Karácsonyi éccakája. Krisztus születése napja.
Öröljünk és örvendezzünk, ma született Krisztus nekünk.
Jaj, szegénykém, de fázik. Könnyei elázik.
Nincsen néki párnája. Sem ékes palotája.
Csak széna, meg szalma. Melegíti őt a barmok párája.
Áldott gyermek szenved mán kiskorába’.

Éneklők: Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Háziak: Mindörökké Ammen!
Éneklők: Amennyi széna, szalma van az udvarba’, annyi marhácska szaporodjon az istállójukba’!
Háziak: Hanyan vagytok?
Éneklők: Hatan!
Háziak: Akkor annyifelé szaladjatok!
Éneklők: Nem lehet!
Háziak: Hát mé’?
Éneklők: Mer’ kolbászbó’ van a kerítésük!
Háziak: Hát egyétek meg!
Éneklők: A’ se lehet, mer’ karácsony estéjin nem szoktunk húst ennyi!
Háziak: Akkor gyertek be!

„A gyerekek akkor mentek énekelnyi, mikor mán kezdett besötétednyi karácsony estéjin – Ádám–Évakor. Három, négy csoportba is jártak, attó’ függ, hogy milyen gyerekek vótak. Egy csoportba’ a kisebbek, másikba’ megint a nagyobbak mentek. Akkor má’ hangos vót a falu, mer’ mán itt egy csoport énekölt, ott egy csoport énekelt. Aztán, ugye akinek hozzátartozója vót, akik énekeltek, akkor azok a vacsorát nem kezdték el aggyig, míg el nem énekelték a gyerekek, és hazamentek, és utána kezdődött a vacsora. Adtak nekik diót, almát, pénzt, kalácsot – hol mit tudtad adnyi. A tarisznyába gyűjtötték össze amit kaptak, s utána szétosztozkodtak.
Bementek egy házho’, szétosztották egymás között, és úgy mentek haza. Nem voltak beöltözve semmibe, csak úgy ahogy otthon szoktak lennyi a rendes ruhába’. Még egy tíz évnek ezelőtt, még jártak a gyerekek énekelni. Mostan má’ nincsen.”
„És még felnőttek is jártak énekelnyi, a cigányok, de azoknak is inkább csak kalácsot szoktak adnyi. Azok is ugyanazt énekelték.”