Játékos pásztorok és szőttesek – Online múzeumpedagógiai kalandozások fiataloknak

2020 május 12.

A Hagyományok Háza részeként működő Magyar Népi Iparművészeti Múzeum online múzeumpedagógiai játékokkal teszi tartalmassá az otthon töltött időt. Az első két virtuális megmérettetés során a fiatalok a pásztorművesség és a szőttesek világát ismerhetik meg.

A Magyar Népi Iparművészeti Múzeum – a járványos időszakban – online pedagógiai játékokat szervez. Ezzel is fenn kívánja tartani kapcsolatát látogatóival, múzeumpedagógiai foglalkozásainak korábbi résztvevőivel, s egyben a hagyományápoláshoz is kíván új híveket szerezni.

„Ismert okokból a Múzeumot be kellett zárnunk, s az iskolák is hasonló sorsra jutottak, így számos tervezett foglalkozást is le kellett mondanunk – ismerteti a kezdeményezés célját Gál Boglárka múzeumpedagógus, ötletgazda. – Reális igény mutatkozott, hogy a pedagógusok munkáját online formában segítsük. Több oktatóval is egyeztettem, hogy mik lehetnek azok a közös platformok, amelyekre mi is kidolgozhatnánk foglalkozásokat, jelen esetben játékokat. Olyan feladványokat szándékoztunk megfogalmazni, amelyekben nemcsak a kisebbek, hanem a felnőttek is részt vehetnek, segítve a gyerekeket az online felületen való eligazodásban, s esetenként magyarázattal is szolgálhatnak a látottakhoz.”

Elsőként a résztvevők a pásztorok művészetének gazdag tárházába pillanthatnak be izgalmas, interaktív feladatokon keresztül. A fiatalok a pásztorság – a múzeumban fellelhető – legszebb tárgyi emlékein alapuló párosítós, igaz-hamis, feleletválasztós és kirakós feladványokon keresztül aprólékosan szemügyre vehetik a pásztorművészet remekműveit, annak díszítőtechnikáit.

A szőttesek színes birodalmába igyekvő kis felfedezők a fonalak gömbölyű és kusza kosarában segíthetnek kibogozni a szálakat. Megfejthetik, mire való a vetélő és mire az orsó, eldönthetik, mi van előbb, a motollálás vagy a tilolás, segíthetnek párosítani a textileket, és rendet tehetnek a hímzések és szőttesek közt!

Az eddigi visszajelzések pozitívak, így a játékvilág május harmadik hetében a bútorfestéssel, pünkösd előtt pedig a fazekassággal bővül.

Az Intézményben a múzeumpedagógia többéves múltra tekint vissza. A foglalkozások tematikája illeszkedik az óvodás és iskolás kerettantervekhez és oktatási formához. A kezdeményezők fő célja az iskolai tananyag kiegészítése, illetve új ismeretek megosztása, valamint a kiállítások, múzeumok műfajának megszerettetése. A különböző korosztályok foglalkozásai múzeumi órával kezdődnek, amelyek az időszaki kiállításhoz kapcsolódnak, de a fiatalok tudásanyagának bővítését gyakran más raktári tárgyak is segítik.   Ezt követik a kézműves foglalkozások. A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a résztvevők kreativitásának fejlesztésére, s arra is ügyelnek, hogy az együttlétnek legyen kézzelfogható „produktuma” is.

Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/pasztormuvesseg ,

https://hagyomanyokhaza.hu/hu/szottes
Módosítás dátuma2020. június 1.