„Kell, hogy legyen az almáriumban…” – Kárpát-medencei hagyományőrző találkozó Kiscsőszön

2021 július 10.

A Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelye Kiscsőszön rendezi meg Almárium táborát július 12-17. között. A rendezvény részleteiről Dóra Fruzsinát, a Műhely tárvezető-helyettesét kérdeztük.

„Az Almárium tábor egy meghívásos rendezvény, és a Módszertani Műhely munkatársai szólították meg a leendő résztvevőket. A népművészettel, a néphagyománnyal foglalkozó kézműveseket, zenészeket, táncosokat, szervezőket, részben a Hagyományok Háza megyei és határon túli hálózatának munkatársait várjuk a hatnapos együttlétre. Ne gondoljunk egy klasszikus táborra, hiszen a találkozó inkább egy többnapos ötletbörzére, vagy nagyobb szabású konferenciára hasonlít. Örömünkre szolgál, hogy a százfős rendezvény résztvevőinek negyede a határon túlról érkezik.

Az együtt töltött idő alatt alapvetően arra a kérdésre keressük a választ, hogy mi is a néphagyomány szerepe a jelenkori műveltségben, kultúrában. Feszegetjük azt a dilemmát is, hogy az ’autentikusság’, a hagyományhoz ragaszkodás, a megújulás, a tradíciók újrafogalmazása milyen keretek között kap helyet a szakemberek életképében. A disputák természetesen a hagyományok továbbélésének módját szolgálják.
A találkozó eredményességét jelentheti, hogy a meghívottak örömmel fogadták a kezdeményezést, s vállalták, hogy tudásukkal másokat is gazdagítsanak. Ezt bemutatók, foglalkozások formájában képzeljük el, ami kiegészülhet kerekasztal beszélgetésekkel, vagy vitafórummal. Az egybegyűltek tehát mindannyian aktív részesei lehetnek a tábornak, így nem a klasszikus előadói-hallgatói viszonyra építettünk.
A program részleteit is kidolgoztuk, a délelőtti idősávban kisebb létszámú – javarészt kézműves – foglalkozásokat tartunk párhuzamosan. Népmesével, néptánccal, népzenével, népi játékkal foglalkozó szekció külön is várja az érdeklődőket. A délelőtt közös énekléssel zárul.
A délutánok nagyobb ívű, elméletibb jellegű vitafórumokkal, kerekasztal beszélgetésekkel telnek, amiken a táborozók együtt vehetnek részt. Az estéket kicsit könnyedebb, szórakoztatóbb programokkal, mint például folkkocsma-kvízzel, a mesemondók mesekocsmájával, vetélkedővel, koncertekkel töltjük ki.

Egyéb információk: dora.fruzsina@hagyomanyokhaza.hu

Módosítás dátuma2021. július 20.