Mesélnek Hencidától Boncidáig – Indul a Kárpát-medencei népmesemondó verseny felnőtteknek

2020 február 27.

2020-ban is folytatódik a Hagyományok Háza népmesemondó versenye. Ezúttal Székesfehérváron, Jászberényben és Tatabányán mérik össze tudásukat a határokon és generációkon átívelő élőszavas népmesemondó verseny résztvevői az egész Kárpát-medencéből.

A 2019. évi sikereket követően idén is megrendezik a Hagyományok Háza Hencidától Boncidáig című népmesemondó versenyét. A vetélkedőt minden, 18 év feletti korosztály számára nyitottan hirdették meg. Az intézmény a felnőtteknek szóló népmesemondó versenyére azokat a jelentkezőket várja, akik improvizatív módon, élőszóban adják elő az általuk választott magyar népmesét, így az érdeklődők garantáltan különleges, egyedi és megismételhetetlen népművészeti alkotásokat hallhatnak.

A megmérettetés három NépmesePonttal szorosan együttműködve február 29-én  Székesfehérváron kezdődik, március 7-én Jászberényben folytatódik, majd a május 16-ai eseménynek Tatabánya ad otthont. A végső fordulót a Hetedhét Hatvan Népmesefesztiválon rendezik június 4-én. Ez évben is három – pedagógus, a kezdő tehetségek és a hívatásos mesemondó – kategóriában mérettetnek meg a versenyzők.

„Örvendetes, hogy az elmúlt évi jelentkezőkhöz képest idén az indulók száma majd’ megduplázódott, s negyven felett van – avat be a részletekbe Klitsie-Szabad Boglárka népmese szakelőadó, néprajzkutató. – A legnépszerűbb a kezdő és a pedagógus kategória volt. A díjakat három sávban – Aranysávban, Ezüstsávban és Bronzsávban osztják ki, a végső fordulóba az aranysávot elérő versenyzők jutnak.”

A megmérettetés a külhonban is igen népszerű, mintegy tíz határon túli településről is érkeznek mesemondók, s a nézők először szurkolhatnak kárpátaljai indulónak.

A népmesemondó verseny fordulói nyilvánosak, a szakmai zsűri, a szervezők, de legfőképp a sok-sok mesemondó felnőtt, családokat  és iskolai csoportokat is szívesen lát! A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

Információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/oktatas/program/hencidatol-boncidaig-karpat-medencei-nepmesemondo-verseny-felnotteknek

Módosítás dátuma2020. március 10.