Gombaszögi Nyári Tábor – Folkszöglet 2018
2018 május 24.
A 2017-es évben egy egyéni kezdeményezést követően első ízben került megrendezésre Folkszöglet néven egy 4 estéből álló népzenei koncert- és táncházsorozat. Fontosnak tartjuk, hogy a hagyományos magyar kultúra, ezen belül a néptánc, népzene minél több emberhez eljuthasson, ezért a sikeres rendezvénysorozatnak köszönhetően a 2018-as évben a Hagyományok Háza Hálózat vállalta fel egy különálló programhelyszín és... Bővebben
Mesekocsma felnőtteknek
2018 május 24.
Az első ilyen típusú hazai rendezvény 2018. május 9-én, Bodrogszerdahelyen került megrendezésre. Az est mesemondói Szabad Boglárka (Budapest), Bukovics János (Apc) és Pintér Zsolt (Tura) voltak, közreműködött Kurdi Gábor dudás, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa. Hirek.sk – FELVIDÉKI NAPLÓ – 2018. május 11. (Ezt a cikket a Hírek.sk-ról másolták: https://www.hirek.sk/videok?op=134)
MESEBESZÉD – A hagyományos mesemondás módszertana
2018 május 23.
Egynapos gyakorlati módszertani műhelymunkából álló rendezvény az Ipolyi Arnold Országos Népmesemondó Verseny felkészítői és résztvevői számára. A képzés március folyamán, három helyszínen (Komárom, Fülek, Rozsnyó) kerül megrendezésre. Célközönségét a felkészítő pedagógusokon, felnőtt mesemondókon kívül, a versenyre rendszeresen visszajáró 7-9. évfolyam tanulói, és középiskolások alkotják. A műhelymunka célja a különféle mesemondó technikák megismerése, elsajátítása és alkalmazása,... Bővebben
Oral History
2018 május 23.
Célunk professzionális többkamerás videós interjúk és beszélgetések készítése a még élő adatközlőkkel, hagyományőrzőkkel és a szlovákiai magyar folklórélet kiemelkedő személyiségeivel egy átfogó kronológia valamint egy későbbi dokumentumfilm elkészítése céljából.
Folklór rendezvények Szlovákiában
2018 május 23.
Célunk egy országos folklór rendezvénynaptár kialakítása és folyamatos működtetése. Gyűjtjük a népművészettel kapcsolatos rendezvényekről szóló információkat (internetes adatgyűjtés, rendezvények felkutatása és adatbázisba való feltöltése), dokumentáljuk és archiváljuk a már megvalósult rendezvények információs anyagait és reklámozzuk a honlapjainkon a kiemelt jelentőségű országos rendezvényeket. Az adatbázist megtalálja itt…
Gyűjtések adatbázisa
2018 május 23.
Célunk egy olyan on-line térkép és adatbázis kialakítása, ahol vizuálisan nyomon lehet követni a gyűjtések és egyéb tartalmak (népi játékok, publikációk, népmesék, stb.) fellelhetőségét és keresési lehetőséget kínál különböző adattípusok, területi egységek vagy a gyűjtés időpontja és fellelhetőség alapján. Ennek az alapját a már meglévő település adatbázis szolgálja, amely tartalmazza az összes közigazgatási egységet és térfelosztást... Bővebben
Kézművesek adatbázisa
2018 május 23.
Célunk tovább bővíteni a 2017-ben kialakított régiós kézműves adatbázisunkat, valamint rákapcsolódni a Hagyományok Háza által kialakításra kerülő teljes kárpát medencei adatbázisra. Az adatbázist megtalálja itt…
Magyar kézművesség a Felvidéken 2018 (változás)
2018 május 22.
Az előzetes regisztráció korábban meghirdetett határidejét 2018. május 30-ig meghosszabbítottuk. Ezúton szeretnénk megköszönni a kiállításra regisztráló magyarországi és erdélyi alkotók jelentkezését, de tekintettel a kiállítás céljára és küldetésére csak a Szlovákiában élő kézművesek alkotásait áll módunkban elfogadni. Előzetes regisztráció az alábbi linken: https://goo.gl/forms/wVt3qd4vsYw2PBdx1
951 találatok száma






