Príma nők viszik a prímet – SzínpadON: Triolina Folk koncert

2021 március 5.

A nemzetközi nőnapra a Hagyományok Háza különleges ajándékkal készül: három női prímás állt össze egyedülálló koncertre: 3 nő, 3 generáció, 3 különböző életérzést képvisel egy-egy zenei gondolaton belül.

A SzínpadOn új táncházmozgalmi, különleges kezdeményezése: 3 prímás hölgy áll össze egy formációba. Mindezt úgy interpretálják, hogy szigorúan megtartják az archaikus magyar népi hegedülés szabályait, funkcióját, stílusát, technikáját. A Triolina formáció a női életszakaszokat szimbolizálja: a fiatal, a közép és az érett generációkat. A zenei kíséretben a műfaj legjelentősebb képviselői vesznek részt.

A „Fiatal”: Páll Éva népi hegedűs, énekes a generációjának egyik kimagasló alakja. Gyermekként alapította együttesét a lassan húszéves Bara zenekart. A legnagyobb hazai népzenei és néptáncfesztiválok rendszeres fellépője, világzenei formációk kedvelt vendégművésze. A „Középút”: Kuczera Barbara népzenész, népi hegedű tanár, néptánc pedagógus. Ő az egyetlen a magyar táncház-történelemben, aki felsőfokú végzettséggel és gyakorlattal rendelkezik a népzene és a néptánc területén egyaránt. Jelenleg a Budafoki- és az Óbudai Zeneiskola népi hegedűtanára. Növendékei a Fölszállott a páva verseny állandó szereplői. Az „Érett”: Salamon Beáta prímás, népi hegedűtanár, a magyar táncházmozgalom Jean d’Arcja, egyben fogalom a maga világában. Harmincöt éve játszik aktívan, 1983 óta vezetője a legendás MÉTA Együttesnek. Több mint félezer hangfelvételen szerepel. Koncertezett a föld minden táján, világzenében, színházi- és filmzenékben is maradandót alkotott.

A műsor vendége a „Mester”: Virágvölgyi Márta, népi hegedű tanár. Márti néni – pedagógiai munkái mellett – a táncházmozgalom emblematikus alakja, több generáció nőtt fel népzenei tanulmányain. 1971 óta az országban már számos zeneiskolában adta át tudását: örökérvényű írott anyagaival gazdagította hazánk népzenei kincsestárát.

“Köszönjük a lehetőséget, hogy muzsikálhatunk! Hogy együtt muzsikálhatunk – fejezik ki gondolataikat a megmérettetésre készülő Triolina tagjai! – Szeretnénk felidézni a ’Gesztenyés’ teraszán töltött nyári esték hangulatát. Sok-sok szép közös emlék helyszíne ez számunkra. Nem szeretnénk mást, mint a hangokon keresztül jókat beszélgetni és egymás kedvére muzsikálni kiváló zenész társainkkal. Mert nekünk könnyebb így elmondani örömöt, bánatot, jókedvet, szomorúságot, még ha néha, csak úgy nőiesen, egymás szavába is vágunk. Mert nekünk, nőknek ez nagyon jól megy.”

Közreműködők: Balogh Kálmán – cimbalmon, Bobár Zoltán – harmonikán, Havasréti Pál – nagybőgőn

 

Adás: 2021. március 8., hétfő 20:00

Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/szinpadon-triolina-folk-koncert

Módosítás dátuma2021. március 11.