„Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!” – A Hagyományok Háza újév-köszöntője
A Müpa ad otthont január 6-án a Hagyományok Háza újév-köszöntőjének. A „Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!” című rendezvényt a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának és zenekarának szereplése mellett ismert zenészek és táncosok fellépése teszi emlékezetessé.
Budapest kulturális életének egyik legjelentősebb év eleji eseménye a Hagyományok Háza újév-köszöntője. A január 6-ai rendezvény egyben a népi kultúra várt seregszemléje.
Az ünnepi műsor idei mottója a „Téged Isten, dicsérünk” dicsőítő ének huszonegyedik, ma különösen időszerű sora: „Szabadítsd meg, Uram, néped, / Áldd meg a te örökséged!” E sor kiválasztásával a szervezők folytatni, elmélyíteni és teljessé kívánják tenni a Te Deum címet viselő tavalyi gálaműsor üzenetét: a Kárpát-medencei magyarság egységét, valamint a velünk élő népekkel és szomszédjainkkal megélt kölcsönös tisztelet Bartók által megfogalmazott örökérvényű gondolatát.
Az ünnepkör egyetemességét klasszikus zenei műsorszámokkal és több generáció felvonultatásával is hangsúlyozó koncerten az ismerős programelemek sajátosan mély értelmezését az istengyermek születésének misztériuma és az újrakezdés reményét adó újév kínálja. Egyben megjeleníti, hogy a teremtés művében társakká válhattunk. A világ és emberi létünk értelmét keresve eligazodást, örök érvényű válaszokat talán csak a művészetek nyelvén – kiváltképp dallal, tánccal, muzsikával, és rítusokba, szertartásokba való bekapcsolódás révén – adhatunk. A 2015-ben indult újév-köszöntők sorának nyolcadik gálaműsora e gondolat jegyében – az előadók és a közönség számára – kívánja emlékezetessé tenni az estét. Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/ujev-koszonto