„Szent Anna, Szent Anna…, Légy híveid oltalma” – Lányok és asszonyok védőszentjéről a Hajnaliban
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora július harmadik hetében a Szent Anna napjához kapcsolódó néphagyományokat köti csokorba. A zenei összeállításban a szerkesztő az Utolsó Óra gyűjtéssorozat felvételeiből válogat.
A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora az Anna napot megelőző hetet a védőszentnek ajánlja fel.
Szent Anna kultusza különösen a fiatal lányok és asszonyok körében élt, akik benne védőszentjüket látták, s keddenként munkaszünetet, böjtöt tartva fohászkodtak hozzá egészségért, gyermekáldásért. A hét ezen napja hosszú évszázadokon át az ő tiszteletét szolgálta, és még a múlt században is asszonyi dologtiltó nap volt. A hiedelem szerint az a fehérnép, aki ekkor munkába kezdett, büntetésben részesült. Anna asszony, aki egy második századi apokrif könyv szerint Boldogságos Szűz Mária édesanyja, a hazai katolikus asszonyoknak volt kiváltságos szentje: magtalanok, áldott állapotban lévők, női betegségekben szenvedők tekintették nagylelkű pártfogójuknak. Az Anna-napkor tartott bálok, mulatságok még a huszadik század elején is divatosak voltak országszerte, és őrizték a hajdani céhek, a bécsi műveltség, a társas együttlét emlékezetét.
A balatonfüredi, híres Anna-bál ezt a hagyományt tartja életben napjainkban is. Ezt a jeles eseményt a Hagyományok Háza is támogatja, 2013-tól az Anna-bál kísérő rendezvényei közé tartozik a Prímásverseny is. A Nyugat-Európa felől áramló barokk Anna-kultusz egyik legtávolabbi emlékeként tartjuk számon a székelyföldi Anna-tó partján valaha álló kápolnát és a hozzá kötődő búcsújárást. Orbán Balázs feljegyzéseiből ismert, hogy egy évben kétszer volt a tengerszem partján álló kápolnának búcsúja: Szent Anna és Kisasszony napján. Alcsíkból és Háromszékből sok ezer ember zarándokolt ide. Éjszaka hatalmas tüzeket raktak, ennél virrasztottak: énekeltek és imádkoztak, a búcsú végén pedig hatalmas mulatságot tartottak. A Szent Anna-tó keletkezése köré színes mondai hagyomány kapcsolódik. A legismertebb talán az egymással rivalizáló földesúr-testvérpár története: egyikük, hogy a másik fölé kerekedhessen, szűz lányokat fogott be hintajába, s ostorával hajtotta őket. Ám a szüzek közül egy Anna nevű lány elátkozta őt, a hintó elsüllyedt, a helyén pedig tó keletkezett.
A Hajnali zenei összeállításában a korán kelők az Utolsó Óra gyűjtéssorozat felvételeiből hallhattak válogatást falusi vonósbandák előadásában.
Szerkesztő: Éri Márton és Maruzsenszki Andor
Műsorvezető: Pénzes Géza
Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)
A műsor interneten elérhető:www.mediaklikk.hu/mediatar/