X. Istvánffy Gyula Palóc Népmesemondó Találkozó – Csákányháza
A találkozó Bukovics János mesemondó egyéni kezdeményezésének köszönhetően indult útjára, Apcon. A HHH – Szlovákia és a Meseszó Magyar Mesemondó és Szövegfolklór Egyesület között létrejött hatékony együttműködésnek köszönhetően több program közös megvalósítása után született meg a döntés a találkozó közös rendezéséről és helyszínének megváltoztatásáról. A rendezvény lényege a revival felnőtt mesemondók és a palóc dialektusterület hagyományőrző mesemondóinak szakmai találkozása, közös mesemondása, valamint a hagyományőrző mesemondók repertoárjának és a velük készített néprajzi riportok filmes dokumentálása volt. A járványhelyzetre való tekintettel a találkozó korlátozott részvétel mellett zajlott, hat hagyományőrző mesemondó és húszfős hallgatóság részvételével.