A Pósfa zenekar koncertje – Királyszálláson

A Pósfa zenekar koncertje – Királyszálláson

2021 augusztus 18., du. 6:00
Helyszín : Királyszállás

2021. augusztus 18-a és 22-e között rendezik meg a Kárpát-medencei Bor- és Népművészeti Fesztivált Királyszálláson, a Nagy-Magyarország Parkban.

Céljuk: hagyományt teremteni, továbbélni és továbbadni. Összekötni Szent István ünnepén a Kárpát-medence magyar területein élő, népművészeti értékeket hordozó közösségeit, képviselőit, zenekarait és néptáncegyütteseit, valamint kézműveseinket, hogy bemutathassák széles közönség előtt eleink örökségét. Példát mutatnak olyan módon is, hogy Magyarországról, Erdélyből, Őrségből, Kárpátaljáról, Délvidékről és Felvidékről összegyűjtött borokat is felsorakoztatnak.

A nemzetközivé vált fesztivállal egy helyre gyűjtik azokat, akik összetartoznak és mindazon külföldi vendégeket is, akik egyetemes magyar értékekből akarnak erőt, hitet meríteni. Nemzeti ünnepünk köré szervezett fesztivál elsősorban a Kárpát-medence népművészetének és borkultúrájának értékeit közvetíti, ezen értékek megtartását, fejlődését szolgálja.

A Kárpát-medencei Bor- és Népművészeti Fesztivál keretén belül muzsikál a Pósfa zenekar is. Felvidéki muzsika c. koncertjük 2021. augusztus 18-án (szerdán), 18:00-tól lesz.

Mindenkit sok szeretettel várnak!

 

Módosítás dátuma2021. június 29.