Gyermek Játszó- és Táncház

Márciusi játszóházunkban egy előadással szeretnénk kedveskedni a gyerekeknek, amit hangszerbemutató és játszóház követ majd.
Vendégünk ÉCSI GYÖNGYI “AZ ÉLET ÉS A HALÁL VIZE” című bábos meseelőadása:
Palóc népmese Jankó királyfiról és Tündérszép Ilonáról és arról, hogy mennyi bölcs döntést kell hozni ahhoz, hogy az emberfia belekóstolhasson az élet vizébe.
“Az élet és a halál vize” Gömörország királyáról és annak három fiáról: Töhötömről, Hubáról és Jankóról szól, akik elindulnak megkeresni az élet vizét. S ahogy az a népmesékben lenni szokott, a legkisebbik fiú az, aki tűzparipája segítségével átkel a boszorkányok lakta erdőn, kiállja a bátorság próbáját, megérkezik Tündérszép Ilona várába, és megszerzi az élet és halál vizét.
A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes játszóház és gyermektáncház sorozata a 2017/2018-as tanévben is folytatódik. E programsorozaton keresztül szeretné a pozsonyi és környékbeli óvodás és alapiskolás gyermekekhez közelebb vinni és megismertetni a népi hagyományokat, szokásokat és természetesen a néptáncot. A játszóházba szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, ahol néptánccal, népi játékokkal ismerkedhetnek meg.