Gombaszög Lite – Folkszöglet 2020

2020 augusztus 13.

A FOLKSZÖGLET 2020-as programja

A gombaszögi FolkSzöglet a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia tevékenységének köszönhetően idén sem marad ki Gombaszog Lite programjából. Kissé szerényebb programmal, de idén is várjuk a tavaly felépített Folkpajtában az érdeklődőket.

A FolkSzöglet első ízben 2017-ben egyéni kezdeményezésre került megrendezésre egy négy estéből álló népzenei koncert- és táncházsorozat formájában, mely nagy sikert aratott a táborozók körében. Ennek köszönhetően a 2018-as évben már a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia vállalta fel a program szervezését és lebonyolítását a tábor egész időtartama alatt.

Több olyan országos hírű kiváló zenekar lépett színpadra, akiknek köszönhetően sikerült megszólítani a fiatal közönséget, így a FolkSzöglet a tábor egyik leglátogatottabb helyszínévé nőtte ki magát. A háromnapos fesztivál folyamán 2 népzenei és világzenei koncerttel, tánctanítással és táncházakkal, kézműves foglalkozásokkal, fotókiállítással és a folkkocsmával várjuk az érdeklődőket.

A Folkszöglet 2020-as programja:

augusztus 21. – péntek

17:00 - Tánctanítás

A délutáni 17:00-tól kezdődő tánctanításnál muzsikál a rozsnyói Sajó Banda.

19:30 - Nagy Csomor András és zenekara

A zenekar elsősorban magyar népzenével és kávéházi cigányzenével foglalkozik. Az együttes célja a jóízű muzsikálás, valamint a Kárpát-medence páratlan zenei hagyományainak a zenekar képére formált bemutatása, egyszersmind nemzeti kultúránk népszerűsítése. A zenekar tagjai: Nagy Csomor András (hegedű, ének), Nagy Csomor István (hegedű), Vörös Dániel (nagybőgő), Lajti Gergely (cimbalom), Lajti Ákos (brácsa), Deáky Márton (klarinét, szaxofon), Lakatos Lili (ének)

22:00 - Táncház

Az éjszakai táncházban muzsikál Nagy Csomor András és zenekara. Házigazdák: Konkoly László és Baráth Kitti.

augusztus 22 – szombat

17:00 - Tánctanítás

A délutáni 17:00-tól kezdődő tánctanításnál muzsikál a rozsnyói Sajó Banda.

19:30 - Csángálló Zenekar

A Csángálló Zenekar 2009-ben alakult. Zenéjükben a gyimesi és moldvai csángók világa, valamint a Balkán izgalmas népzenéje találkozik, mely szabad improvizációval, komponálással és énekkel válnak egy új egésszé. Folyamatosan tágítják érdeklődési körüket, repertoárjukat és hangszeres tudásuk határait. Az együttes gyakran indul zenei gyűjtő útra, hogy eredeti környezetből merítsenek inspirációt. Első lemezük 2016-ban jelent meg a Fonó Records gondozásában, Fel az úton… címmel. Legújabb nagylemezük a Naplopók, melyről Eleven taktus című számuk felkerült a Halmos Béla Program 2018-as Womex világzenei válogatás albumára. A zenekar tagjai: Sára Csobán (szaxofon, kaval), Bagi Bálint (tárogató, furulyák), Gárgyán Zoltán Tamás (klarinét, doromb), Telegdi Gáspár (harmonika), Bősze Tamás Jean-Pierre (ének, ütősök), Vellner Balázs (gardon, ütősök)

22:00 -  Táncház

Az éjszakai táncházban muzsikál a Csángálló zenekar. Házigazda: Linczenbold Maximilián.

Módosítás dátuma2021. június 16.

    Related Posts

    Gombaszögi Nyári Tábor – Folkszöglet 2023
    Gombaszögi Nyári Tábor – Folkszöglet 2022
    A gombaszögi Folkszöglet pajtájának kibővítése 2021/2022