A hertelendyfalvai találkozót a temerini tapasztalatcsere és oktatás követte. A látogatás részleteiről ismét Tajti Erzsébet viseletkészítőt kérdeztük.

„Délvidéken a török idők után elnéptelenedett területeket tudatosan kívánták betelepíteni: az ideérkezők életük újrakezdéséhez jó minőségű földet és építőanyagot is kaptak. Jelentkező pedig akadt bőven. A Jászságban például – a túlnépesedés miatt – szétaprózódott a földtulajdon, így a szegénységi küszöbön élő családok a boldogulásukat máshol keresték. Az új lakhelyeiken a földművelésben és az állattenyésztésben szerzett tapasztalataikat eredményesen tudták kamatoztatni, így kívánatos gazdálkodók voltak. Egész Délvidékre, így Temerinbe is volt jász kirajzás; e vidékre a Galga-mentéről és Jászapátiból is érkeztek telepesek.  További sorsuk és kultúrájuk őrzése az otthonmaradottakat is élénken foglalkoztatta.

Jászapáti sem feledkezett el őseiről: Temerin testvértelepülése, és egy találkozón hangzott el a közös igény, hogy erősítsük meg a két település közötti – tánccal, zenével és viselettel kapcsolatos – kulturális szálakat. Ismét a Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza Hálózat segítségét vettük igénybe, s jutottunk el a dél-bácskai városba, ahol igazi magyaros vendéglátásban lehetett részünk. Meghívóink, a helyi néptánccsoport és a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület a Galga-menti, turai felsőrészek elkészítéséhez kértek instrukciót-oktatást. Az ott töltött másfél nap tartalmasan telt: megnéztük a tájházat, valamint az alkotóházat, ahol a temerini paraszt-polgári viselettel, a fehérhímzésekkel ismerkedtünk. Ennek az elterjedt hímzési formának darabjai akár Jászapátin is készülhettek volna: akkoriban a népszerű minták az egész Kárpát-medencében elterjedtek, nagymamám szekrényében is találhatok hasonló darabok.

A következő napon a Galga-mente került előtérbe. Seres Tünde népművelő az ottani viselet részeit osztotta meg a hallgatósággal, majd tizenegy darab turai felsőrészt, bujkát készítettünk el, amivel a már említett táncegyüttest segítettük.

Megható pillanat volt, mikor a tájház udvarán az első világháborús hősök neveit böngésztük: nagyon sok családnév nálunk Jászapátin is előfordul, így a kapcsolódási szálak egyértelműek. A tájház vezetőjét például Ádám Istvánnak hívták; a vezetéknév nálunk is nagyon gyakori.

Egy szó, mint száz: otthon éreztük magunkat.”