Jól járt a Mikulás – A Hagyományok Házában díjnyertes rajzokból nyílt kiállítás

2021 december 14.

A Hagyományok Háza kiállítótermében december 10-én nyitották meg a Mikulásjárás – Karácsonyi rajzpályázat 2021 legszebb alkotásaiból rendezett kiállítást. Az ünnepi tárlatot az érdeklődők január közepéig tekinthetik meg.

A Hagyományok Háza Mikulásjárás – Karácsonyi rajzpályázat 2021 címmel hirdette meg ősszel felhívását a gyerekeknek. A kis művészek három korcsoportban küldhették el rajzaikat november végéig. A pályamunkák témája idén a Szent Miklós napi szokásokhoz kapcsolódott, s a felhívásra az egész Kárpát-medencéből mintegy félezer rajz érkezett. A szervezők minden beküldőt emléklappal jutalmaztak, s december 10-én három kategóriában – óvodás, általános iskola alsó tagozata és általános iskola felső tagozata – hirdettek eredményt, és a díjnyertes pályamunkákból kiállítás is nyílt Az érdeklődők a tárlatot január közepéig tekinthetik meg.

Somogyi Dorka a II. kategória második helyezettje a délvidéki Hajdújárás Petőfi Sándor Általános Iskolájának tanulója:

Tollal szoktam rajzolni, de a festést is szeretem. Rajzszakkörre is járok, amin általában összegyűlünk tizenöten, még a szomszéd községekből is többen vesznek részt a közös munkában. Felkészítő tanárom Szalai Eszter volt, akinek már számos tanítványa nyert korábban is különböző díjakat. Mikulást már máskor is rajzoltam, így elküldtem rajzomat a pályázatra is. Kertes házban lakunk, így szeretek állatokat, macskákat, kutyákat, sőt rókát is pingálni.” Dorka már korábban egy újvidéki versenyről is díjjal tért haza, akkor egy kakast örökített meg. A mostani díj átadására az egész családja elkísérte.  

Módosítás dátuma2021. december 28.