Népzenei műhelyek – rendszeres hangszeres népzeneoktatás
A program a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia által indított – az egész Dél-Szlovákiára kiterjedő – hangszeres és vokális népzene oktatására irányuló tevékenységet.
A 2018-tól működő programnak köszönhetően 2020 augusztusáig 7 vonós mesterkurzus valósult meg, és hét helyszínen indult rendszeres népzeneoktatás (Somorján, Szőgyénben, Ipolyságon, Füleken, Rozsnyón és Királyhelmecen vonós hangszeres, illetve Martoson bourdon hangszeres képzés), melyekből 6 a mai napig állandó jelleggel működik helyszínenként átlagban havi 20 óra terjedelemben 5-10 gyermek és felnőtt részvételével, ahol főképp a dél-szlovákiai tájegységek népzenéjének alapjaival ismerkednek, de foglalkoznak más magyar tájegységek zenéjével is.
Ennek köszönhetően ezidáig 3 népzenei formáció alakult (Sajó Banda, File Banda, Húros Banda) és 1 létező utánpótlása és továbbfejlődése lett biztosítva (Ghymesi Igricek).
A mesterkurzusok során Mátyusföld, Csallóköz, Gömör, Abaúj és Bodrogköz, illetve Magyarpalatka, Szék valamint Rábaköz zenei anyagában mélyülhettek el a résztvevők. Nagyon fontos, hogy az elsajátított ismeretek eredeti funkciójukban is megjelenjenek, ezért a mesterkurzusok részeként táncházak kerülnek szervezésre, melyek során a résztvevők élesben is ki tudják próbálni a megszerzett zenei tudást és játéktechnikát.