Mesterkurzusok és rendszeres népzeneoktatás Felvidéken 2019/2020

2020 január 8.

A támogatást nyújtó szervezet:

Program:

Pályázati azonosító: CSSP-E-ZENEOKTAT-2019-0069
Támogatói okirat száma: CSSP/1977-194/2019

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia, melynek szervezeti hátterét az Élő Hagyomány Polgári Társulás biztosítja a 2018-as év folyamán indította el a hangszeres és vokális népzene oktatására irányuló tevékenységét. Ennek köszönhetően 2020 decemberéig 7 népzenei mesterkurzust (2018: Nagyida, Zsigárd, Somorja; 2019: Zsigárd, Várhosszúrét, Ragyolc – Abroncsospuszta; 2020: Várhosszúrét) szervezett, illetve 9 helyszínen indított rendszeres népzeneoktatást vagy biztosította a már korábban indult oktatás további működtetését (Somorja, Nagykér, Zselíz, Szőgyén, Ipolyság, Fülek, Rozsnyó, Királyhelmec – vonós népzene; Martos – bourdon hangszerek), melyekből 8 2020 végéig az Élő Hagyomány Polgári Társulás égisze alatt működött (Somorján újra önállósult) a helyszínenként havi 10–20 óra terjedelemben 5-10 gyermek és felnőtt részvételével (összességében ez havi 100 óra és 60 tanuló), ahol főképp a dél-szlovákiai tájegységek népzenéjének alapjaival ismerkedtek. Ennek köszönhetően 4 népzenei formáció alakult (Sajó Banda, Kis Sajó, File Banda, Húros Banda) és 2 létező utánpótlása és továbbfejlődése lett biztosítva (Csali zenekar és Ghymesi Igricek), melyek gyakori vendégei a dél-szlovákiai (Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó és egyéb helyi rendezvények) és magyarországi (pl. Felvidéki Nap a Hagyományok Házában stb.) folklór rendezvényeknek.

A feljebb felsorolt tevékenységből a következők lettek biztosítva a Csoóri Sándor Program támogatásának köszönhetően:

Mesterkurzusok:

2019. július 15–17., Várhosszúrét (Oktatók: Filep Martin – hegedű, Lakatos Róbert – hegedű, Alt István – hegedű)

2019. augusztus 6–10., Zsigárd (Oktatók: Lakatos Róbert – hegedű, Árendás Péter – brácsa, Mester László – brácsa, ifj. Csoóri Sándor – brácsa, Hanusz Zoltán – nagybőgő, Korpás Éva – ének, Oláh Attila – ének)

2020. augusztus 6–9., Várhosszúrét (Oktatók: Lakatos Róbert – hegedű, Halmos Attila – hegedű, Alt István – hegedű, Mester László – brácsa, Árendás Péter – brácsa, Hanusz Zoltán – nagybőgő, ifj. Gelencsér János – cimbalom, Kuti Sándor – cimbalom)

Rendszeres népzeneoktatás:

Nagykér: 2020. július 1. – 2020. szeptember 30. (Oktató: Alt István – hegedű, brácsa)

Zselíz, Szőgyén: 2019. július 1. – 2019. december 31.; 2020. március 1. – 2020. június 30. (Oktató: Alt István – hegedű, brácsa, nagybőgő; Hanusz Zoltán – brácsa, nagybőgő)

Ipolyság: 2019. július 1. – 2019. szeptember 30.; 2020. március 1. – 2020. június 30.; (Oktató: Alt István – hegedű, brácsa, nagybőgő; Hanusz Zoltán – brácsa, nagybőgő)

Fülek: 2019. szeptember 1. – 2020. június 30.; (Oktató: Gelencsér János – hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom)

Rozsnyó: 2019. szeptember 1. – 2020. június 30.; (Oktató: Gelencsér János – hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom)

Martos: 2019. szeptember 30. – 2020. június 30.; (Havasréti Pál – tekerő; Szabó Zoltán – duda, pásztorfurulya; Katona István – duda, tekerő, pásztorfurulya)

Módosítás dátuma2022. november 8.

    Related Posts

    “Ifjú szivekben élek” – Hagyomány, tánc, színház és közösség… (dokumetumfilm)
    Rendszeres népzeneoktatás Felvidéken 2022/2023
    A gombaszögi Folkszöglet pajtájának kibővítése 2021/2022